Svájci és olasz kutatók kifejlesztettek egy olyan különleges robotot, ami bizonyos értelemben újra lehetővé teszi az akár teljesen ágyhoz kötött emberek számára is, hogy szabadon mozogjanak, közlekedjenek egy akár a világ másik végében lévő épületen belül is.

A különleges szerkezet ugyanis távjelenlétet tesz lehetővé a sérült vagy beteg emberek számára, akik minden különösebb erőkifejtés nélkül, pusztán gondolataik segítségével tudják azt irányítani. A robotra szerelt kamerával láthatják a többi embert, mikrofonjuk, illetve a szerkezetbe épített hangszórók segítségével pedig beszélhetnek is előbbiekkel úgy, mint ha személyesen lennének jelen a helyszínen.

A robot ráadásul intelligens is: így például ha kezelője agyából előrehaladás parancsot érzékel, de útjában van valami, akkor azt automatikusan kikerüli. Így sokkal könnyebb kezelni, mint elődeit, amik esetében kvázi manuálisan kellett a felhasználónak minden akadályt kikerülnie.