A Microsoft fejlesztői közösségi oldalán a napokban egy új blogot nyitott meg, amelyben a jövőben majd különböző írásokat közölni a számítógépek sebezhetőségeivel és más biztonsági témákkal kapcsolatban. A "hackers@Microsoft" rovatot a Windows gyártója által alkalmazott hackerek fogják vezetni, akik között sok a világ legjobbjai között számontartott is megtalálható.

Természetesen nem arról van szó, hogy a redmondi fejlesztőcég a szoftvergyártástól lassan a számítógépes betörésre térne át, és ennek első jelene lenne az új blog megnyitása, hanem a Microsoft mindössze az alkalmazásában álló biztonsági szakemberek munkájába szeretne a blog segítségével a széles nyilvánosság számára is betekintését nyújtani. Utóbbi ún. "fehérkalapos" hackerek, bár "feketekalapos" társaikhoz hasonló tudással és hozzáértéssel rendelkeznek, céljuk utóbbiakkal szemben mégsem megkárosítása, hanem éppen ellenkezőleg: a szoftverekben rejlő hibák a felhasználók érdekében történő feltárása és lezárása.

A nyitó bejegyzés szerint a blogon majdnam megjelenő minden tartalom "valamilyen módon kapcsolatban fog állni a biztonsággal", azonban előfordulhatnak majd olyan témák is, amelyek nem kifejezetten tartoznak majd a szóban forgó fogalom szorosan vett témaköréhez.