Linus Torvalds, a Linux fejlesztésének elindítója reméli, hogy az általa létrehozott nyílt forrású rendszermag záros határidőn belül elavulttá fog válni. A 38 éves fejlesztő, akinek egyébként saját családja is inkább a Windows-t, mint az általa létrehozott operációs rendszert használja, egy interjúban adott hangot a Linux jövőjét nem éppen pozitívan lefestő véleményének.

"Simán el tudum képzelni, hogy a Linux kernel elavulttá válik - sőt, minden más igazán elszomorító lenne", válaszolta Torvalds az interjúban a ripoter által a finn fiatalember és Tanenbaum professzor között még mintegy két évtizeddel ezelőtt kirobbant, híres vita kimenetelét firtató kérdésre. Az operációs rendszerekről és működésükről máig alapműnek számító könyvet megíró professzor ugyanis már másfél évtizeddel ezelőtt, 1992-ben elavultnak nevezte az akkor ráadásul még csak gyerekcipőben járó Linux magot, annak monolitikus felépítése miatt.

Torvalds, bár elismerte a mai Windows-okban is működőkhöz hasonló, mikrokernel architektúrára épülő rendszermagok előnyeit, ragaszkodott azonban ahhoz, hogy azok a gyakorlatban rosszabbul teljesítenek monolitikus társaiknál. A konkurenciát ennek ellenére kendőzetlenül csepülő fejlesztő véleménye e kérdésben mit sem változott az idők alatt, és továbbra is azt gondolja, hogy a Linux által képviselt megközelítés "a helyes út".

A kérdésre egyébként, amely azt firtatta, hogy Linus dolgozna -e a Microsoftnak, a Linux kreátora azt válaszolta, hogy erre kevés az esély, mert bár a cégnek rengeteg pénze van, ő pedig nagyon szereti azt, de valószínűleg mégsem tudnának olyan dolgokat kínálni neki, amiket még ennél is többre értékel.