Olyan nagy érdeklődés mutatkozott a Microsoft által a napokban közzétett Windows 7 első bétája miatt, hogy a cég kénytelen volt annak letölthetőségét korlátozni. Annyira sokan próbáltak meg ugyanis egyszerre hozzájutni a legújabb Windows változat első nyilvános kiadásához, amit nem bírtak a redmondi szerverek, és egyszerűen feladták a szolgálatot.

A problémák már a Windows 7 csütörtöki, viszonylag zárt körű - kizárólag TechNet és MSDN előfizetők számára történő - közzététele után nem sokkal jelentkezni kezdtek, azaz már azok az érdeklődők is legtöbbször hibaüzenettel szembesültek, akik a szóban forgó szolgáltatások előfizetőiként próbálták meg a Windows 7 bétát letölteni, vagy ahhoz telepítőkulcsot igényelni. A krach azonban igazán csak pénteken ütött be, amikor a Microsoft korábbi, a péntektől bárki számára letölthetővé váló Beta-ra vonatkozó ígéretén felbuzdult érdeklődők is megrohamozták a cég honlapját.

A Windows 7-et egyszerre letölteni próbáló rengeteg felhasználó ugyanis teljesen megfektette a Microsoft szervereit, aki így kénytelen volt a szoftvert átmenetileg eltávolítani oldaláról. Így a Beta letöltés helyett tegnap este óta csak a következő üzenet fogadja a szoftver honlapjára érkezőket: "Köszönjük az érdeklődését a Windows 7 Beta iránt. Jelenleg is azon dolgozunk, hogy több szervert állítsunk be a fantasztikus mértékű érdeklődés kielégítésére. Sajnáljuk a késést, és azonnal ismét közzétesszük a Betat, amint képesek leszünk a letöltési szolgáltatás minőségének helyreállítására".

A Microsoft egyelőre nem közölte, hogy a Windows 7 Beta az új tervek szerint mikortól válik majd elérhetővé a nagy nyilvánosság számára is.