A legújabb hírek szerint főnixmadár módjára ismét feltámadhat poraiból az egykor a világ legnagyobb zenecserélő hálózatának számító, ám a múlt évben története végéhez elérkezni látszott Napster. A márka jelenlegi tulajdonosa, a Roxio ugyanis még év vége előtt egy új, teljesen legális zeneszolgáltatás beindítását tervezi a szóban forgó név alatt.

A csúcson több, mint 60 millió ember által használt Napster romjait felvásárló, egyébként CD-égető szoftvere révén ismertté vált Roxio egy fizetős zeneszolgáltatás beindítását tervezi. "Még év vége előtt szeretnénk elindítani a szolgáltatást", mondta Kathryn Kelly, a cég szóvivője, aki azonban hozzátette: "addig nem indítjuk újra [a Napstert], amíg nem tudjuk legális alapokra helyezni a szolgáltatást." A Roxio jelenleg már tárgyalásokat folytat a Vivendi Universal-lal, a Sony Music-kal, az AOL Time Warner zenei részlegével, valamint a Bertelsmann AG(BMG) és az EMI Group képviselőivel is.

Az új Napster a jelenlegi tervek szerint egy fix havidíj ellenében korlátlan hozzáférést biztosítana a rajta keresztül elérhetővé tett alkotásokhoz, de lehetőséget kínálna csak egyes zeneszámok letöltésére is alkalmi díjazásért cserébe. Azt, hogy mennyire sikerül profitábilissá tenni az új céget egyelőre még nem lehet tudni, mert a hasonló jellegű, a nagy kiadók által is támogatott Pressplay és MusicNet is elég ingatag lábakon áll.