A Microsoft hétfőn egy új blogposztban leplezte le, hogy mit is fog tudni és miként is fog működni a Windows 8 mindeddig titkolt új fájlrendszere. A ReFS - amelynek meglétére utaló nyomokról már tavaly ősszel írtunk - a Windows-okban közel másfél évtizede megtalálható, de ennek ellenére jelenleg is az egyik legmodernebb fájlrendszernek számító NTFS-t fogja leváltani, ezáltal biztosítva a Windows további vezető pozícióját ezen a téren is.

A ReFS neve egy rövidítés: a "Resilient File System", azaz "Ellenálló Fájlrendszer" szóösszetételből származik, amely az új fájlrendszer egyik legfontosabb - de nem kizárólagos - újítására utal. A ReFS-t ugyanis a Microsoft úgy tervezte meg, hogy az a lehető legzordabb körülmények között is képes legyen az adatvesztés megakadályozására, és tudja biztosítani a rendszer működését a fájlrendszer ill. a adattároló infrastuktúra - a merevlemezek vagy a hálózati tárolótömb - egyes elemeinek rendkívül súlyos sérülése esetén is.

A ReFS minden korábbinál több - ma még elképzelhetetlenül soknak tűnő - adat tárolására lesz képesA ReFS minden korábbinál több - ma még elképzelhetetlenül soknak tűnő - adat tárolására lesz képes

Ezen kívül a másik fontos szempont a ReFS tervezésénél a rendkívül nagy méretű - tera-, sőt, petabájt - nagyságrendű kötetek és adathalmazok megfelelő sebességű kezelésének biztosítása volt. Ennek érdekében az új fájlrendszer például beépített módon támogatja a terheléselosztásos kiszolgálást a több csomópontos tárolóhálózatokon, de a virtualizált lemezhozzáférés biztosítása is az alapszolgáltatásai között van. A maximális ReFS kötetméret 278 bájt (azaz 256 zettabájt, tehát közel 300 milliárd gigabájt) lesz, míg a fájlnevek maximális hossza 32 kilobájtra, az egyetlen könyvtárban tárolható fájlok száma pedig 20 trillióra fog növekedni.

A ReFS fájlrendszermeghajtó kódjának jelentős részét az NTFS-éből emelte át a Microsoft, ezáltal biztosítva, hogy az programozói szempontból is magas fokú kompatibilitást mutasson elődjévelA ReFS fájlrendszermeghajtó kódjának jelentős részét az NTFS-éből emelte át a Microsoft, ezáltal biztosítva, hogy az programozói szempontból is magas fokú kompatibilitást mutasson elődjével

Ugyanakkor a rengeteg újdonság és emelt szintű szolgáltatás bevezetése mellett az új fájlrendszer támogatja az NTFS minden fontos korábbi szolgáltatását is, az USN naplózástól kezdve az ACL-alapú hozzáférésszabályozáson, a szimbolikus kapcsokon, a mountolási és újraelemzési pontokon át egészen a blokkszintű titkosításig, a kötetpillanatfelvételekig és az értesítésekig. Ezen kívül maga a fájlrendszer-meghajtó nagyrészét a Microsoft az NTFS meghajtóból emelte át bele, aminek köszönhetően a ReFS kötetek magasfokú kompatibilitást biztosítanak majd és vélhetően minden gond nélkül képesek lesznek együttműködni a korábbi fájlrendszerekre kidolgozott szoftverek szinte mindegyikével is.

Ennek ellenére a Microsoft lépcsősen tervezi majd bevezetni az új fájlrendszer használatát, ami adott esetben azt jelenti, hogy a Windows 8-ban a ReFS még csak adatkötetek esetében lesz alkalmazható, és arra is csak a szerverváltozatokban. Később aztán - nyilván miután Redmond már elegendő tapasztalatot gyűjtött az új fájlrendszer esetleges szűk keresztmetszereiről és egyéb problémás pontjairól, és azokat orvosolta is - a ReFS elérhetővé fog válni a Windows 8 asztali kiadásaiban is, és végül a Windows rendszermeghajtó esetében is a válaszható fájlrendszertípusok közé fog kerülni.

A végső cél természetesen a NTFS leváltása lesz a ReFS-sel, ugyanúgy, ahogy anno azt az NTFS is tette korábban a FAT-alapú megoldásokkal.