Bér a Windows 8 Fogyasztói Előzetesének megjelenéséig már alig csak egy hét van hátra, de ennek ellenére a Microsoft kapcsolódó blogjából továbbra is folyamatosan áramlanak az új információk a rendszerrel kapcsolatban. A legújabb blogbejegyzésben például Redmond arról számol be, hogy az új Windows még elődeinél is több nyelven lesz képes megértetni magát a felhasználókkal.

Ugyanis míg a Windows 7 "csak" 95 különböző nyelven tudott a számítógépek kezelőivel kommunikálni, addig a Windows 8 már több mint egy tucattal több: 109 nyelven fogja tudni ablakait, menüit és üzeneteit prezentálni a felhasználók számára. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a világ mintegy 7 milliárdra becsült népessége közül 4.5 milliárd ember az anyanyelvén fogja tudni használni és kezelni az új rendszert.

Az új Windows-ban minden korábbinál egyszerűbb lesz a nyelvet megváltoztatniAz új Windows-ban minden korábbinál egyszerűbb lesz a nyelvet megváltoztatni

Egyes országokban - ahol például több hivatalos nyelv is létezik - a felhasználók különböző nyelvekkel is megvásárolhatják majd a Windows 8-at, illetve akár ugyanazon gépen is a különböző felhasználók eltérő nyelvű felülettel is futtathatják majd a rendszert. Más országok végre a saját, helyi nyelvjárásuknak megfelelő üzenetekkel találkozhatnak majd. Utóbbiak között lesznek például a britek is, akikkel végre az amerikaitól némileg eltérő brit angol szóhasználattal és helyesírással kommunikál majd az új Windows.

A Windows 8 végleges kiadása a boltokba vélhetően ősszel kerül majd, első végfelhasználóknak szánt nyilvános előzetese azonban már a jövő hét közepétől letölthető lesz.