Az AMD a héten hivatalosan is bejelentette első, Zen architektúrára épülő szerverlapkáit, illetve azok piacra dobását. A régóta várt Epyc processzorok ugyanazt csinálják majd, mint Ryzen név alatt érkező asztali társaik, csak éppen a kiszolgálók piacán: arra kényszerítik majd az Intelt, hogy az szinte minden szegmensben keményen megvágja eddigi, elképesztő árait.

Az AMD által hozott adatok szerint ugyanis az új Epyc chipek jelenleg akár 70%-kal magasabb teljesítményt képesek kínálni azonos árért cserébe, mint a konkurens gyártó processzorai. A legerősebben a 600-1100 dollár körüli szegmensben és kétfoglalatos összeállításban vernek rá az új chipek az Intel Xeon E5 v4 lapkáira, de még a 4000 dolláros, méregdrága szuperkonfigurációk kategóriájában is másfélszer többet kap pénzéért a vásárló, ha az AMD chipjeit választja.

Kétfoglalatos konfigurációkban akár több százezer forintot is lehet spórolni az új Epyc processzorokkalKétfoglalatos konfigurációkban akár több százezer forintot is lehet spórolni az új Epyc processzorokkal Egyfoglalatos felállásban kisebb az árelőny, de még így is jelentős

Mindez annak a különleges, a HyperTransport továbbfejlesztését képező megoldásnak köszönhető, amivel az új architektúrában a magok össze vannak kötve egymással. Az Infinity Fabric-on át chipen belül a feldolgozó egységek akár 42 GB/s sebességgel is kommunikálhatnak, ami ráadásul csak alig egy negyeddel, 32 GB/s-ra csökken a foglalatok között.

A nagy teljesítménynövekedés részben az új Infinity Fabric buszrendszernek köszönhető
Az AMD mindjárt az első szériával teljespályás támadást indít az Intellel szembenAz AMD mindjárt az első szériával teljespályás támadást indít az Intellel szemben

Az AMD egyébként az új lapkákkal mindjárt egész pályán támad, ugyanis a belépő szintű szegmenstől kezdve a legerősebbig mindenhol indít saját versenyzőt az Intel megoldásaival szemben. A legolcsóbb, alig 400 dolláros Epyc 7251-ben ugyan "csak" 8 mag található meg és "csak" 2.1 GHz-es normál és 2.9 GHz-es turbo frekvencián képes üzemelni, a legerősebb, 4000 dolláros Epyc 7601-ben azonban már négyszer ennyi: 32 fizikai mag található meg, és 2.2 GHz-ez alapsebessége akár 3.2 GHz-ig tud felpörögni.

128-sávos PCIe, 8-csatornás DDR4 mindegyik lapkában128-sávos PCIe, 8-csatornás DDR4 mindegyik lapkában

Mindegyik Epyc lapkában közös, hogy 8-csatornás DDR4-támogatással, valamint 128-sávos PCIe busszal érkeznek. Fizikai memóriából összesen 2 terabájtot lehet melléjük rakni az alaplapokra, teljesítményfelvételük pedig foglalatonként 120 és 180 Watt között mozog.