Feljelentgetés, rendőrök és több éves börtönbüntetéssel történő fenyegetés helyett több mint 2.6 millió forintnak megfelelő jutalmat kapott a Google-tól a napokban egy 17 éves dél-amerikai fiú. Ezequiel Pereira ugyanis egy súlyos biztonsági hibát talált a keresőóriás felhőszolgáltatásában, amit azonban jelentett a cég részére - ezért ütötte a markát a 10.000 dolláros jutalom.

Az egyébként a BKK "hacker" által is használt megoldáshoz rendkívül hasonló, a HTTP-fejlécek manipulálásán alapuló "törési" módszer ugyan banálisan egyszerű volt, ennek ellenére megérte a viszonylag komoly összeget a Google-nak. Kihasználásával ugyanis a vállalat által csak saját munkatársai számára fenntartott, belsős szolgáltatásokhoz tudott volna bárki a publikus internetről is hozzáférni.

A mostani egyébként nem az első alkalom, hogy a fiatal, aki éppen a napokban töltötte be 18. életévét, biztonsági hibákat jelent a Google-nak. A cég szolgáltatásaiban ugyanis már korábban is talált gyengeségeket, amiért cserébe szintén nem feljelentést, hanem kisebb összegű, de még így is jelentős jutalmakat kapott.