A Microsoft a Windows 10 következő kiadásaiban egy olyan újítást vezethet be, ami alapvetően változtathatja meg a rendszer kinézetét és viselkedését - de nem egységesen, hanem mindenki számára egyedien. Az új "mód" koncepcióban ugyanis a Windows megjelenése, sőt, működése is annak megfelelően alakul majd át, hogy ki és milyen célra használja azt.

Legalábbis ezt állítja belsős forrásokra hivatkozva a The Verge, aminek információi szerint legalább három különböző mód kerülhet majd bevezetésre már kezdetben is. Például egy játékvezérlő csatlakoztatásával automatikusan játék módba válthat majd a rendszer, ami egy Xbox-szerű felhasználói felületet, valamint a játékok futtatásához optimalizált működést takar majd - de ugyanilyen módok lehetnek az irodai és a gyerekek általi felhasználására szántak is.

Ezek közül az irodai mód többek között szupercsendes működéssel tűnne ki, amit vélhetően a számítógép teljesítményének lekorlátozásával, és így a hűtési igény csökkentésével érne el a Windows 10, ami azonban még így is bőven képes lenne egy szövegszerkesztő vagy táblázatkezelő működtetésére. Ezzel szemben a gyerek mód egy végtelenségig leegyszerűsített felületet kínálhatna, nagyméretű gombokkal és piktogramokkal annak érdekében, hogy az esetleg még olvasni sem tudó gyerekek is könnyen kezelhessék a rendszert.

Az új módok a már korábbi szivárgásokból is ismert C-Shell nevű felhasználói felület bevezetésével jelenhetnek majd meg a Windows-ban. Az első, a C-Shell-lel működő eszköz az állítólag még az év első felében bemutatásra kerülő Surface Hub 2 lehet majd.