A Microsoft már hónapokkal ezelőtt tudhatta volna, hogy a napokban kiadott új Windows 10, az Októberi Frissítés egy végzetes hibával rendelkezik. Az új verziót előzetes változatban tesztelő insiderek ugyanis számos alkalommal jelezték a cég számára a felhasználói állományokat törlő fatális bugot a szoftverben, ami azonban ennek ellenére azzal együtt adta ki azt.

Ez derül ki az Insider változatokban azonosított hibák bejelentésére használható Feedback Hub bejegyzéseinek vizsgálatából, amiben látható: a végzetes problémáról számos bejelentés született az elmúlt hónapokban. Ezeket azonban a jelek szerint a tesztelők hiába küldték be - a Microsoft ugyanis végül úgy adta ki az Októberi Frissítés végleges változatát, hogy nem javította benne a súlyos hibát, amit így végül számos felhasználó dokumentumai bántak.

Az insiderek számos alkalommal jelezték a végzetes bugot, a jelek szerint hiába (kép: Rafael Rivera / Twitter)Az insiderek számos alkalommal jelezték a végzetes bugot, a jelek szerint hiába (kép: Rafael Rivera / Twitter)

Mint arról korábban beszámoltunk, a múlt héten elérhetővé vált frissítés egy olyan végzetes buggal érkezett, ami bizonyos körülmények között letörölte a felhasználók összes dokumentumát, képét és egyéb állományát gépükről. A rendkívül súlyos probléma, ami miatt egyesek pótolhatatlan adatokat veszthettek el, végül arra kényszerítette a redmondi céget, hogy határozatlan időre visszavonja az új verziót, amit így jelenleg nem is lehet már elérni.

Azok a felhasználók, akik áldozatává váltak a bugnak, a Microsoft támogatási vonalát felhívva kérhetnek segítséget állományaik visszaállításához a cégtől, ami ugyanakkor mindenki más számára azt javasolja, hogy ne rakja fel a frissítést, ha esetleg korábban letöltötte azt. A vállalat vélhetően hamarosan egy javított kiadást fog elérhetővé tenni az Októberi Frissítésből, ami már nem törli a dokumentumokat - de, hogy ez mikor fog megérkezni, egyelőre nem lehet tudni.