A Google a napokban közölte: mégse fogja böngészőjébe bevezetni azt a tervezett módosítást, ami a továbbiakban lehetetlenné tette volna számos népszerű reklámblokkoló bővítés működését azon. A változás ellen korábban elsőként az uBlock Origin fejlesztője emelte fel a szavát, de pl. a Ghostery sem tudott volna a továbbiakban a megszokott módon működni, ha a Chrome tényleg dobta volna az általuk használt API-t.

A Google korábban azzal érvelt utóbbi eltávolítása mellett, hogy az lassítja a böngészés folyamatát, és mert a bővítmények túl sok időt rabolnak el azzal, hogy eldöntsék: blokkolni kell -e egy adott webes erőforrást vagy sem. A Ghostery azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és elkészíttetett egy felmérést, amit kiderítette: a lassulás kérésenként a milliszekundumok törtrészében mérhető - tehát bár valóban okoz a bővítményt némi késleltetést, de annak mértéke nem számottevő.

A Google ennek hatására most úgy döntött: mégse dobja teljesen az inkriminált API-t Chrome-ban - bár a cég megfogalmazása ennek ellenére egyértelművé teszi, hogy azért lesznek változások ezen a téren. Az egyelőre még kérdés, hogy ezek miként fogják érinteni a reklámblokkolókat, de jelenleg úgy tűnik, hogy alapos belső módosításokkal is, de azok legtöbbje a mostanihoz hasonló módon tud majd működni, és a végfelhasználói élmény szempontjából nem vagy minimális változásokra lehet csak számítani.

Utóbbiak ennek ellenére kénytelenek lehetnek a jövőben lemondani blokkolóik használatáról, mivel egyre több oldal tiltja ki az ezekkel érkező webezőket szolgáltatásaiból. Az egyik legismertebb zenei streaming-szolgáltató, a Spotify például éppen a hónap elején jelentette be, hogy a jövőben nem fogja engedni használatát azok számára, akik nem hajlandók a helyettük a szolgáltatás üzemeltetési költségeit kifizető, illetve fedező reklámokat megtűrni.