Kellemetlen mellékhatása van egyes Windows 10-használók számára a Microsoft júniusi foltcsomagjának telepítése - derült ki a hét közepén. Az érintett felhasználókat ugyanis a szóban forgó frissítés felrakását követően kilépteti, sőt, van ahol egyenesen kizárja a Windows saját gépükről egy bug miatt.

Utóbbi a Windows LSASS.exe nevű rendszerfolyamatában bújik meg, amely program feladata a felhasználók beléptetése, majd a rájuk vonatkozó biztonsági szabályok betartatása. A szóban forgó hiba miatt azonban a processz véletlenszerűen összeomolhat, amely esetben a Windows - biztonsági okokból - a bejelentkezett felhasználót kilépteti, a gépet pedig kényszerítetten újraindítja.

Ugyanakkor a beszámolók szerint egyes felhasználóknál az összeomlás már a bejelentkezés pillanatában megtörténhet, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy esélyük sincs az érintett gépeken bármilyen munkát elvégezni. Másoknál az egyébként egy bizonyos "c0000008" hibára hivatkozó üzenet csak ritkábban jelenik meg, és csak kisebb kényelmetlenséget okoz a gép kényszerített rebootjával.

A Microsoft jelenleg azt mondja, hogy a problémára júliusban tud majd csak egy foltot kiadni, így addig egészen biztosan nem lehet annak megoldására számítani. Akinél a probléma ilyen súlyos formát ölt az dönthet esetleg júniusi foltcsomag eltávolításáról gépén, de tekintve, hogy 120-nál is több biztonsági rést zárt le a gépén, ez nagyon nem javasolt.