A 2022-es év kedvezően látszott indulni a videókártyák árának alakulását illetően, és állítólag még ennél is jobban fog folytatódni az év hátralévő részében. Több éves emelkedés után ugyanis végre jelentős csökkenésnek indulhat a szóban forgó alkatrészek ára, illetve azok könnyebben megvásárolhatóvá válhatnak majd a boltokban.

Legalábbis így látja a helyzetet a legnagyobb videókártya-chipgyártó, az Nvidia, aminek képviselője erről egy, a napokban megtartott pénzügyi konferencián számolt be. A CES 2022 keretében megrendezett JP Morgan Auto/Tech Forumon Colette Kress, az Nvidia pénzügyi vezetője közölte: úgy tűnik, hogy az idei évben végre képessé válnak majd a szóban forgó alkatrészek iránt mutatkozó kereslet kielégítésére, és az év második felében új kapacitásokat fognak hadrendbe állítani ennek érdekében.

Ugyanakkor a másik ismert GPU-gyártó, az AMD is jelentős kapacitásbővítést fog végrehajtani, és a korábbiaknál több chipet tervez majd szállítani 2022-ben. Ennek eredményeként érezhető mértékben csökkenhet majd a videókártyák ára - feltéve persze, hogy az azok iránti keresletet valamilyen váratlan esemény nem hajtja a jelenleginél feljebb.

Elemzők szerint ugyanakkor az említett áresésre elsősorban az alsó- és középkategóriás kártyák esetében lehet csak számítani. Ennek oka az, hogy a gyártók jelenleg a drágább és így nagyobb profittal eladható csúcskártyák chipjeinek készítését részesítik előnyben, amik iránti kereslet így arányaiban már most is jobban kielégítésre kerül, mint a gyengébb adapterek esetében.

A kapacitásbővítés így elsősorban az olcsóbb GPU-k vonatkozásában eredményezhet jelentős kimenetnövekedést - ennek következtében pedig az árak esését is.