Bár a Bitcoin támogatói gyakran próbálják azzal mentegetni a kriptovaluta elképesztően pazarló működését, hogy az legalább jelentős részben úgymond "zöld" forrásból származó, illetve megújuló energiát használ, ez valójában nem igaz - derül ki egy, a napokban publikált tanulmányból. Eszerint ugyanis a Bitcoin csak egyre környezetszennyezőbb lesz, és egyre nagyobb mértékében használ a globális klímaváltozást okozó széndioxid-kibocsátással járó energiaforrásokat.

Egyre környezetszennyezőbb

Méghozzá nem is kevéssel: a Bitcoin tavaly augusztusban ugyanis arányaiban 17%-kal több ilyen kibocsátásért volt felelős, mint amennyit 2020-ben lehetett a számlájára írni. "Ez [a változás] az ellenkezője annak, amit a [Bitcoin] támogatói mondanak", közölte mondta Alex de Vries, a Bitcoin energiafogyasztását mérő index karbantartója, és a szóban forgó, a Joule energetikai magazinban megjelent új tanulmány vezető szerzője.

De Vries és társszerzői a Bitcoin hálózat energiafogyasztását, illetve annak összetételét a bányászatban résztvevő gépek földrajzi helyzetéből számolták ki, amire a gépek IP-címei alapján következtettek. Ezek szerint az utóbbi másfél-két évben a bányászat igen nagy mértékben helyeződött át olyan területekre, ahol elsősorban szén-alapú, meg nem újuló forrásokat használnak az elektromos energia előállítására - ezzel pedig a Bitcoin környezetszennyezésének mértéke is igen jelentős mértékben megugrott.

"Ha megnézzük, hol helyezkednek el ezek a bányászok az Egyesült Államokban, ezek a hálózatok többnyire földgázzal működnek” – mondta De Vries. „A vízenergiát, amelyhez korábban hozzáfértek, egyre inkább földgázzal váltják fel. Ez az ellenkezője a Bitcoint zöldebbé tételének – valójában a Bitcoint egyre szén-dioxid-intenzívebbá teszi", írják a tanulmányban.

Nem gyorsítja a zöld technológiák fejlesztését se

A tanulmány ezen kívül cáfol egy másik, a Bitcoin támogatói által szintén gyakran hangoztatott érvet is, ami szerint a kriptovaluta működése elősegíti az új energiaforrások és energiatermelési technológiák kifejlesztését.

"Ha megjelenik plusz 2 gigawatt energiaigény a texasi áramhálózaton, akkor azt nem megújuló erőforrásokból fogják fedezni. A megújulókat ugyanis már így is elsőként használják fel, így minden további [energiatermelés] fosszilis tüzelőanyagokból fog származni", magyarázzák a szerzők.

Amit a Bitcoin támogatói mondanak a hálózat környezetbarátságáról, "azt egyszerűen a számok nem támasztják alá", írják a szerzők, akik mérgesek is a szószólokra, mivel azok pár másodperc alatt bedobott kamujait csak hosszú hónapok alapos kutatómunkájával (mint amilyen a szóban forgó tanulmányhoz is vezetett) lehet csak cáfolni.