Több mint egy évtizeddel halála után újabb jelentős elismerésben részesült Steve Jobs, az Apple egykori társalapítója és vezére. A még 2011-ben elhunyt milliárdosnak az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetését, az Elnöki Szabadság-érdemrendet adományozta posztumusz Joe Biden elnök - aki egyébként korábban maga is megkapta azt.

Az indoklás szerint a rangos elismerést Jobs azzal érdemelte ki, hogy "víziója, képzelete és kreativitása olyan találmányokhoz vezetett, amelyek megváltoztatták és változtatják a világ kommunikációját, valamint átalakították a számítógép-, a zene-, a film- és a vezeték nélküli iparágat".

Az Elnöki Szabadság-érdemrendet, amit most Steve Jobs is megkapottAz Elnöki Szabadság-érdemrendet, amit most Steve Jobs is megkapott

Jobs az Apple mellett alapítója, illetve vezetője volt többek között a filmes 3D-s animációban legendának számító Pixar-nak, valamint a NeXT Computer-nek is. Ugyanakkor egykori társalapítója, Steve Wozniak szerint semmi köze nem volt az almás vállalat gépeinek megalkotásához és technológiai kiválóságához, és a világ jobbá tételének víziója helyett is inkább csak a pénzcsinálás hajtotta.

Korábban az ismert technológiai alapítók és vezetők közül Bill Gates, Grace Hopper és Vint Cerf is megkapta az érdemrendet munkássága elismeréseként, amit ugyanakkor túlnyomó részt elsősorban színészeknek, politikusoknak, művészeknek és sportolóknak szoktak odaítélni.