Úgy tűnik, hogy az Apple-nek a napokban sikerült idő előtt lebuktatnia iPhone telefonsorozata következő generációjának egyik legnagyobb újítását, amit amúgy a cég féltve próbálhatott őrizgetni eddig a nagy, hivatalos leleplezésig. Ez nem más, mint az állandóan bekapcsolt kijelző (AOD), ami a várhatóan már csak hetekre lévő hivatalos iPhone 14-leleplezés egyik legnagyobb durranása lehetett volna.

Az újításra utaló nyomokat szemfüles fejlesztőknek az Apple által a múlt hét végén kiadott legújabb Xcode bétában sikerül megtalálniuk. Az iPhone-ra és más almás kütyükre fejlesztést lehetővé tevő környezet legfrissebb előzetesében ugyanis már egy olyan emulátor található meg, ami az (emulált) telefon képernyőjének kikapcsolásakor monokrómmá változtatja át a záróképernyőn látható ábrákat - ami csak akkor értelmes, ha ilyenkor a telefon a kijelzőn egy csökkentett energiaigényű, fekete-fehér módra vált át, és ami az AOD működés egy tipikus sajátossága.

Az a képesség, hogy úgymond kikapcsolt kijelző mellett is meg tudják jeleníteni a legfontosabb információkat a telefonok (mint pl. az aktuális idő, vagy egyes értesítések), az Android platformon már hosszú évek óta ismert, amit mind maga a rendszer, mind számos, a robotos rendszerrel működő készülék támogat. A jelek szerint ugyanakkor ezt az egyébként rendkívül hasznos újítást ősztől az Apple-rajongók is élvezhetik majd - feltéve, hogy átváltanak az iPhone legújabb generációjára.

Azt, hogy az újítás minden iPhone 14 modellen elérhető lesz -e, vagy csak egyes - feltehetően nagyobb képernyős - változatokon, egyelőre nem tudni. Az Apple ráadásul hivatalosan még nem is hirdette meg az idei, őszi sajtóeseménye dátumát sem, amin hagyományosan a legújabb iPhone-okat is bemutatja. Erre a cég hagyományosan szeptember első napjaiban kerít sort - így most is ilyesmire lehet majd számítani.

Az AOD megjelenését az iPhone-okban korábban már az iPhone 13 esetében is rebesgették, az azonban akkor csak pletyka szintjén merült fel, és a funkció ténylegesen nem került bele abba a generációba. Ugyanakkor a furcsa működés felbukkanása az új Xcode-ban nem lehet véletlen, és emiatt idén az lenne a nagy meglepetés, ha az iPhone 14-ek nem rendelkeznének az állandóan bekapcsolt kijelző használatának képességével.