A Microsoft a napokban egy, még a számítástechnika terén öreg motorosok számára is minden bizonnyal meglepőnek ható bugról számolt be egyik szolgáltatásával kapcsolatban. Ezek szerint ugyanis a cég online boltja, a Microsoft Store egy "2K" típusú hibától szenvedett - azaz, nem tudott 2000-nél tovább számolni egy bizonyos helyen, ami zavarokat okozott működésében.

Az érintett hely az egyes szoftverekhez kapcsolódó véleményezések, illetve visszajelzések voltak, amikből a bolt nem tudott 2000-nél többet kezelni. Azt, hogy pontosan miért nem, nem derült ki, mert a Microsoft a dologról csak annyit mondott róla, hogy "egy régi technikai korlát" volt az, ami problémát okozott.

Mindenesetre a cég Microsoft munkatársainak sikerült elhárítani a problémát, így már - remélhetőleg - nincs akadálya akár több ezer vagy százezer visszajelzés hagyásának sem a Microsoft Store-ban.