Több mint három évvel az előző után a napokban ismét főverziószámot váltott a Linux. Linus Torvalds, a kernel fejlesztésének irányítója ugyanis a hét elején 6.0-s verziószámmal adta ki a nyílt forrású rendszermag következő verziójának kiadásra jelölt változatát.

Linus ugyanakkor megjegyezte, hogy a főverziószám ugrása nem jelent komolyabb változást a Linux-ban, és az csak ahhoz hasonló, viszonylag apróbb fejlesztéseket és javításokat tartalmaz, mint pl. az előző, 5.19-es verzió is. Elmondása szerint mindössze azért döntött a főverziószám megnövelése mellett, mert az alverziószám elérte a 20 körüli értéket - és szerinte ilyenkor érdemes inkább a főverziószámot növelni, az egyszerűbb megjegyezhetőség és megkülönböztethetőség végett.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a Linux 6.0 nem hoz újdonságokat és fejlesztéseket, hiszen Linus elmondása szerint mintegy 1.6 millió kisebb-nagyobb változás van benne így is, ami összesen 1700 fejlesztő hajtott végre a kódbázis mintegy 13 ezer fájlját módosítva.

Linus a Linux 6.0 végleges változatát a tervek szerint októberben fogja majd kiadni, így annak felbukkanása ezt követően lesz várható a különböző disztribúciókban.