Bár a Bitcoin árfolyama alapvetően instabilnak volt tekinthető az elmúlt években, az elmúlt pár hónapban mégis egy viszonylag jól behatárolható sávon belül stabilizálta magát. Ezért is volt meglepetés, hogy szerdán mégis olyat produkált, amire több szempontból sem volt példa jó ideje.

Az ismert kriptovaluta váltási árfolyama ugyanis mindössze egy nap leforgása alatt a 20.000 dollár feletti értékről 16.000 dollár alá esett be - olyan mélyre, ahol utoljára csak két évvel ezelőtt járt. Az órák alatt produkált 20%-os zuhanás önmagában is durva volt a BTC-től, ami az év eleje óta nem csinált ilyet, de a több éves mélypont is sokakat sokkolhatott az elmúlt hónapok nyugalma után.

A Bitcoin árfolyama olyan alacsonyra esett vissza, ahol utoljára 2020 végén jártA Bitcoin árfolyama olyan alacsonyra esett vissza, ahol utoljára 2020 végén járt

A dolog hátterében a világ egyik legnagyobb kriptotőzsdéjének, az FTX-nek bedőlésre mutató jelei, valamint a többek között ennek kapcsán vele szemben az amerikai hatóságok által megindított felügyeleti vizsgálat híre állhatnak. Ezen kívül éppen a héten került középpontba ismét a digitális dollár és a digitális euró ügye is, ami szintén nem kedvez az alternatív, kvázi nem hivatalos kriptovalutáknak.