Az Apple egy új marketingstratégia keretén belül bemutatótermeibe Windows-os PC-ket is telepít azzal a céllal, hogy az ügyfelek számára élőben demonstrálhassa saját rendszereinek fölényességét a Microsoft nevével fémjelzettekkel szemben. Ezzel párhuzamosan ma egy több, mint 50 millió dolláros kampányt is indít a cég az Egyesült Államokban.

A számos nyomtatott és élő médiában is közlésre kerülő kampányban olyan Macintosh-felhasználók szólalnak meg, akik korábban Windows-zal is dolgoztak, de rossz tapasztalataik miatt - mint például a Windows hírhedt kék képernyőjánek rendszeres előbukkanása - elfordultak attól a platformtól. Az Apple elnöke, Steve Jobs szerint a kampányban megszólalók célja mindössze a Macintosh számítógépekkel kapcsolatos pozitív élményeik előadása, amit természetesen teljesen önkéntesen, önálló gondolataikat megfogalmazva tesznek meg.

Az Apple az új reklámkampánytól a jelenlegi, mindössze 5%-os piaci részesedésének megduplázódását várja.