A Google ma egy új szolgáltatást élesített be honlapján, amely lehetővé teszi az internetezők számára, hogy azok immár tetszőleges szagokra is rákeressenek. A Google Nose ráadásul nem csak megkeresni tudja a kívánt szagokat, de elérhetővé is teszi azt a felhasználók képernyőjén vagy mobiltelefonján át.

Mindezt egy a cég által kifejlesztett speciális technológia teszi lehetővé, ami "egymást keresztező fotonok és ultrahang segítségével, a molekulák átmeneti átrendezésével" állítja elő az illatokat, illetve azok utánzatát. A szolgáltatás ugyanakkor egyelőre még csak béta üzemben működik, ami azt jelenti, hogy az általa keltett illatok nem minden esetben teljesen pontosak.

A Google Nose megfelelő készülék segítségével megszagolhatóvá is tenni a megtalált illatokatA Google Nose megfelelő készülék segítségével megszagolhatóvá is tenni a megtalált illatokat

A keresés és az illatok pontosságát mindenesetre a felhasználók is segíthetnek bővíteni a Google Aromabase-en keresztül. A cég illattárában jelenleg 15 megaszcentibájtnyi - egyébként a keresőóriás Street Sense járművei által gyűjtött - adat található, de ezt bárki bővítheti és pontosíthatja saját hozzájárulásokkal is.

A Google Nose a kereső találati lapján, a felső menüben, közvetlenül a webes és képkereső mellett található meg. A szolgáltatás természetesen figyelembe veszi a Safe Search beállításokat is, aminek aktiválásával az érzékeny orrúak védekezhetnek a túl markáns szagok megjelenésével szemben a találati listában.