A Microsoft, miután a múlt hét végén visszavonta, kedden ismét letölthetővé tette a Windows 10 eredetileg a hónap közepén kiadott, frissített változatának telepítőjét. A konszern egyúttal végre elárulta azt is, hogy miért is volt szükség szoftver részleges visszavonására alig pár nappal kiadását követően.

Ezek szerint Redmond azért váltott vissza ideiglenesen az eredeti, még július végén kiadott Windows 10 verzió terjesztésére, mert az új kiadás bizonyos körülmények között "elfelejtette" a felhasználók adatvédelmi beállításait. Ezek helyett a rendszer az alapértelmezéseket alkalmazta, amik ellentétesek lehettek a felhasználók szándékaival, illetve időközben esetleg módosított beállításaival.

A Microsoft azért csak részlegesen vonta vissza a frissítést, mert a jelenség azokat nem érintette, akik a Windows 7-ről vagy 8-ről frissen tértek át a Windows 10-re, hiszen ők egyébként sem rendelkeztek korábbi preferenciákkal a szóban forgó beállítások vonatkozásában. Ugyanakkor azok, akik már korábban felrakott Windows 10-üket szerették volna lefrissíteni az új verzióra, belefuthattak a hibába - így a Microsoft elérhetetlenné tette átmenetileg azokat a telepítőkészleteket, amikkel ilyen módon, ezeket a rendszereket is lehetett volna frissíteni.

A cég a most kiadott, újabb frissítésben természetesen már kijavította a hibát, így az már megőrzi a beállításokat. Ugyanakkor azok a felhasználók, akik korábban már telepítették a Windows 10 Version 1511-et, jobban teszik ha ellenőrzik adatvédelmi beállításaikat, hiszen esetükben elképzelhető, hogy megtörtént azok visszaállítása alapértelmezettre az általuk választott helyett.

Azok, akik még nem tértek át az új kiadásra, mostantól ismét megtehetik azt akár egy tiszta telepítés keretében is, mert a Media Creation Tool-t a Microsoft szintén visszaállította, hogy az már ismét a Version 1511-es telepítőkészletet töltse és generálja le.