A Samsung jövő február végére várt új csúcsmobilja, a Galaxy S7 elődjével szemben már nem csak kettő, hanem négy különböző modellben fog érkezni. Ezt állítja az egyik legismertebb és legmegbízhatóbb mobilos szivárogtató, aki pontosan meg is nevezi, hogy mik lesznek a konkrét variánsok, amelyekben a szupermobil kapható lesz.

Ezek szerint a Galaxy S7 két méretben: az 5.1 colos képátlójú "sima", valamint a jóval nagyobb, 6 colos Plus változatban fog érkezni. Ezek mindegyikéből fog az S5 esetén is megszokott hagyományos, valamint az S6-nál megjelent Edge, tehát lekerekített kijelzőjű modellt készíteni a Samsung - így fog kijönni a négy különböző modell.

A Plus modellek közül várhatóan legalább az egyik 4K-s, UHD felbontású kijelzővel fog érkezni, és vélhetően mindegyik modellt egy ún. ClearForce nevű technológia fogja erősíteni. Utóbbi a Samsung válasza az Apple Force Touch-jára, és lehetővé fogja tenni a készülékek, illetve a rajtuk futó alkalmazások számára, hogy azok megkülönböztessék azt, ha a felhasználó éppen csak megérinti, illetve erősebben meg is nyomja a kijelzőt egy-egy ponton.

Kamerából a pletykák szerint 20 megapixeles fog kerülni a Galaxy S7-be, bár egyes variánsokban a Sony Xperia Z5-ban is található 23 megapixeles szenzor kaphat majd helyet. RAM-ból a 4 GB szinte biztosra vehető, processzorból pedig várhatóan kétfajta: a Qualcomm új Snapdragon 820-as lapkája, valamint a Samsung a közelmúltban bemutatott új Exynos 8 chipje működhet majd a mobilok mélyén.

Ami teljesen biztos az az, hogy a Galaxy S7-ek operációs rendszere az Android Marshmallow lesz, hiszen a következő, N verziót - ami egy érdekes újítással fog rendelkezni - jövő nyár előtt biztosan nem mutatja be a Google.