A napokban a YouTube-ra egy olyan, mondhatni történelmi jelentőségű felvétel digitalizált változata került fel, ami Steve Jobs-t, az Apple egykori alapítójának és vezérének egy beszédét ábrázolja. A legendás anyagról korábban azt hitték, hogy örökre elveszett - de egy lelkes technológiatörténésznek sikerült egy kópiája nyomára bukkannia, és ezzel megmentenie azt az utókor számára.

A felvétel érdekessége, hogy abban Jobs nem egy Apple-terméket mutat be, hanem az almás cégtől történő kirúgását követően létrehozott új cége, a NeXT gyakorlatilag első termékbemutatóját képezi. Ezen az ekkor még csak 33 éves fiatalember a NeXTcube számítógépet, valamint a NeXTSTEP nevű operációs rendszert mutatja be, amik mindketten jelentős előre lépésnek számítottak a maguk korában.

Steve Jobs bemutatja a NeXTSTEP rendszert és a NeXTcube-otSteve Jobs bemutatja a NeXTSTEP rendszert és a NeXTcube-ot

A közel két órás felvételen Jobs az új számítógép és operációs rendszer létrehozása mögött gondolatok felvázolása mellett azt is elmondja, hogy miért gondolja, hogy a NeXT termékei forradalmasítani fogják a számítástechnikát - úgy, ahogy egykor szerinte az Apple is tette. Végül erre egyébként abban a formában, hogy Jobs gondolta nem került sor - hiszen a NeXT platform nem, hogy a PC, de még az Apple babérjaira sem tudott törni -, de azért kétségtelenül hozzájárult a számítástechnika fejlődéséhez.

Sőt, a NeXTSTEP egyes elemei még ma is ott vannak például a Mac OS X-ben. Ezt a rendszert ugyanis az Apple végül a NeXTSTEP alapjain alkotta meg, miután Jobs visszatérését követően felvásárolta a NeXT részeként.

Más, a NEXTcube-ban megjelent ötletek ugyanakkor zsákutcának bizonyultak. Ilyen volt például a magnetooptikai elven működő háttértár használata a merevlemez helyett, valamint a PostScript-alapú grafika a képernyőn, ami túl megterhelőnek bizonyult - főleg az akkori gépeknek - minimális vagy nem létező előnyök mellett.