A Microsoft - a PC Fórum által korábban írtaknak megfelelően - hétfő délután végre elérhetővé tette a Windows 10 legújabb verzióját. A végül 2018 April Update néven érkező frissítést Redmond az utolsó pillanatban adta ki ahhoz, hogy azt ne kelljen - a kiadás hava nyomán - átneveznie.

Az új verzió ezúttal viszonylag jelentős, a végfelhasználók számára is azonnal nyilvánvaló fejlesztéseket hoz több téren is. Így például megjelenik benne egy, a korábban megnyitott dokumentumok és alkalmazások gyors felidézését lehetővé tevő Idővonal, de okosodik az Edge böngésző, a kártevőktől pedig immár kiforrott mesterséges intelligencia révén védi a rendszer felhasználóit.

Az új Windows 10 egyik legfontosabb újítása az Idővonal funkcióAz új Windows 10 egyik legfontosabb újítása az Idővonal funkció

Az érdekes módon a Microsoft magyar oldalain is néhol 2018 April Update-nek (és nem 2018 Áprilisi Frissítés-nek) hívott frissítést a Windows 10 telepítőjének letöltésére és létrehozására szolgáló Media Creation Tool vagy a Windows Update segítségével lehet beszerezni. Telepítése a korábbiaknál rövidebb leállást okoz a gépeken.