A Microsoft hamarosan újabb sajátmárkás telefonokat dobhat piacra, amik egy meglepő operációs rendszerrel érkeznek majd. A friss készülékek ugyanis a cég saját Windows Phone vagy Windows 10 rendszere helyett a Google Android OS-ével működhetnek majd.

Legalábbis ezt állítja egy, a redmondi cég egyik ügyfélszolgálati munkatársával folytatott beszélgetésre hivatkozva egy híroldal. Ebben az egyik szerzőjük afelől érdeklődött a Microsoftnál, hogy mikor lesznek ismét Lumia telefonok vásárolhatók a cég üzleteiben - és kapott meglepő választ erre a cégtől.

A munkatárs szerint állítólag jönnek az Androiddal működő Microsoft-mobilokA munkatárs szerint állítólag jönnek az Androiddal működő Microsoft-mobilok

A közzétett képernyőmentések tanúsága szerint ugyanis a microsoftos dolgozó azt mondta, hogy bár a Lumia mobilok nem fognak visszatérni, helyettük azonban új, immár Androiddal működő telefonok kiadásán dolgoznak a cég mérnökei. Az ügyfélszolgálatos a visszakérdezésre megerősítette, hogy az új telefonok a Google rendszerét fogják futtatni - de azt egyelőre nem tudta megmondani, hogy pontosan mikor fognak piacra kerülni.

Ugyanakkor nem zárható ki, hogy a történet hamis, vagy hogy az ügyfélszolgálati munkatárs van egy kis tévedésben, és valójában csak összetévesztette az Androidot a Microsoft Andromeda projektjével. Utóbbi ugyanis éppen a napokban került be ismét a hírekbe - ez a kódnév viszont a szivárgások szerint valójában a Windows 10 egy speciális, moduláris változatát takarja.

Ezen kívül a Microsoft online boltjában jelenleg is meg lehet vásárolni androidos okostelefonokat is, amik ugyanakkor nem a cég saját telefonjait képezik, hanem mindössze csak forgalmazza őket.