Bár úgy tűnik, hogy a Bitcoin árfolyama az év eleje óta ha lassan is, de biztosan esik a nulla irányába, ez a jelek szerint nem akadályozza meg a benne érdekelteket abban, hogy továbbra is elképesztő energiákat fordítsanak előállítására. Annyira, hogy a kriptovaluta által felemésztett áram mennyisége mostanra állítólag már eléri a világ teljes energiafogyasztásának egy százalékát is.

Legalábbis ezt állította a napokban egy kongresszusi meghallgatásának Arvind Narayanan, a Princetoni Egyetem egy kutatója, akinek számításai szerint 5 Gigawattnyi (!) energia válik szinte semmivé, illetve távozik elsősorban hő formájában a légkörbe, a Bitcoin-bányászatnak köszönhetően. Bár az egy százaléknyi érték nem tűnik soknak, más perspektívába kerül a dolog ha tudjuk, hogy ennyi áram elég lenne a 20 millió lakossal rendelkező New York állam teljes elektromos energiaigényének fedezésére is.

A legnagyobb baj azonban az, hogy a bányászat energiaigénye egyre csak nő, ugyanis májusban még csak fele ennyi áram ment - szinte szó szerint - füstbe a Bitcoin-bányászat miatt, kicsit több mint két hónap alatt azonban megduplázódott a fogyasztás mértéke.

Ez persze érthető annak tükrében, hogy nem csak a bányászat maga fogyasztja az áramot, de az utóbbihoz használt gépek hűtésére szolgáló berendezések is, amik kapacitásait szintén folyamatosan növelni kell annak érdekében, hogy a számításokat végző egységek ne gyulladjanak ki és égjenek le az irdatlan munka közben.