A Microsoft a napokban Berlinben lezajlott IFA kiállításon végre hivatalosan is bejelentette a Windows 10 következő frissítését és annak hivatalos nevét - ezzel pedig kiadási időpontját is. A 2018 Októberi Frissítés név ugyanis egyértelművé teszi, hogy helyes volt a PC Fórum már múlt hónapban publikált spekulációja, ami szerint az új verzió végleges változatának kiadására októberben lehet majd számítani.

A Microsoft ezzel együtt kiadott egy új Insider változatot is a rendszerből, amiből azonban már eltávolította az annak előzetes jellegére utaló vízjelet. Ez azt jelenti, hogy a cég már gyakorlatilag majdnem késznek tekinti a következő WIndows-t - bár ennek ellenére sietett leszögezni, hogy az új 17751-es build nem tekinthető a korábban Redstone 5 néven emlegetett frissítés végleges változatának.

Az 1809-es verziószámmal érkező új Windows 10 csak kisebb fejlesztéseket fog tartalmazni, mint a sötét téma használatának lehetősége a fájlkezelőben, az asztali gép és a mobiltelefon összekötésére használható Your Phone alkalmazás, valamint a rendkívül tömör HEIF képformátum támogatása.