Bár azt, hogy az Apple ősszel bemutatott iPhone-jai jóval rosszabbul fogynak, mint a cég várta volna, már jó ideje lehet tudni - sőt, a dolgot pár napja a vállalat maga is elismerte. A héten azonban kiderült, hogy a helyzet még annál is rosszabb, mint eddig tudtuk: azaz, még annál is kevesebbet vásárolnak az emberek az almás mobilból, mint ahogy eddig számítottuk.

Legalábbis ezt állítja iparáig forrásokra hivatkozva a Nikkei, aminek információi szerint az Apple újabb 10%-kal csökkentette a korábban már egyébként is erősen megnyirbált megrendeléseit az iPhone beszállítóinál - bár van olyan forrás, ami szerint a visszavágás mértéke a 17%-ot is elérheti majd. Ez azt jelenti, hogy a cég 2019-ben még a 2018 véginél is jóval kevesebb iPhone eladásával számol.

Ráadásul a mostani, újabb csökkentés egyaránt érinti a tavaly bemutatott három modell mindegyikét: az iPhone XS és XS Max mellett az iPhone XR-t is. Utóbbiról az Apple korábban azt állította, hogy - legalábbis drágább társaihoz képest - viszonylag jól fogy, az új információk tükrében azonban úgy tűnik, hogy az almás vállalat ezen modell eladásai esetében is visszaeséssel számol.

Ha ez így lesz, az azt jelenti, hogy az iPhone-ok eladási mutatói a tavalyi év elejéhez képest brutális, összességében már 20%-os csökkenést szenvedhetnek el az idei év elejére, amihez hasonlót utoljára a Blackberry produkált az évtized-forduló táján. Utóbbi vállalat - ami egészen addig uralta az okostelefonok piacát Európában és az Egyesült Államokban - végül három év múlva gyakorlatilag teljesen eltűnt a mérhető részesedéssel rendelkező mobilgyártók sorából.