Bár a Windows 7-et még a legújabb statisztikák szerint is világszerte több mint fél milliárdan használják gépeiken, ezt azonban az illetők már csak egy nap híján kerek egy évig tehetik majd meg biztonságban. A Microsoft ugyanis 2020 január 14-ével le fogja zárni az immár korosodó operációs rendszer kibővített támogatási ciklusát is, így ezt követően az átlagfelhasználók nem kapnak majd még biztonsági jellegű frissítéseket sem ahhoz.

A Windows 7-tel működő gépeket ezek után már csak vállalati környezetben lehet a szinte biztos feltörés veszélye nélkül működtetni, de ott is csak akkor, ha a cég a tömeges licencelési program keretében a Microsoftnál előfizet majd az egyedi támogatási programra. Ennek árait Redmond egyelőre nem közölte, de a korábbiakból kiindulva ez már az első évben is több tízezer forintnak megfelelő összegébe fog kerülni a cégeknek, amely szumma azonban évente közel duplázódni fog.

Így az otthoni felhasználók kénytelenek lesznek az elkövetkező egy évben a Windows egy újabb kiadására vagy másik olyan rendszerre váltani, ami még kapni fogja legalább a biztonság frissítéseket. A szóba jöhető alternatívák közül a Windows 8.1 még három további évig, 2023 elejéig lesz ilyen szempontból karbantartott, míg a Windows 10 vélhetően ezen a ponton túl is frissül majd, méghozzá funkcionális szempontból is.

A Windows 7 mellett egyébként meg fog szűnni szerveroldali párjai, a Windows Server 2008 és a Windows Server 2008 R2 támogatása is a jövő év elején, ami azt jelenti, hogy azon szerverek lecseréléséről, illetve frissítéséről is érdemes lesz gondoskodniuk az üzemeltetőknek, amik jelenleg ezekkel működnek.