Alig pár hónappal az után, hogy a Boston Dynamics bejelentette: megvásárolhatóvá tette Spot robotkutyáit, máris kiderült, hogy kik lettek a cég első ügyfelei. Kiderült ugyanis, hogy a massachusets-i rendőrség kapott kölcsön párat a mechanikus ebekből, és hónapokon át tesztelte azokat munkatársaival.

A Spot-okat a rendőrség terrorelhárító csapata kapta meg, ami azt vizsgálta, hogy miként lehetne hasznosítani azt az olyan helyzetekben, amikor túl veszélyes lenne egy embert beküldeni felderítésre egy területre. Például amikor egy állítólag bomba jelenlétét kellene megerősíteni, vagy amikor egy felfegyverzett gyanúsított rejtőzik valahol egy épületben.

Polgári jogi aktivisták szerint azonban veszélyes lehet a robotok a rendőrségnél történő bevetése, ezért további információk nyilvánosságra hozatalát és polgári felügyelet bevezetését követelik a program felett. Szerintük ugyanis a mechanikus ebek - legyenek bármilyen intelligensek vagy akár óvatosak is - kárt vagy legalábbis rémületet okozhatnak a lakosság körében.

A robotkutyák gyártója, a Boston Dynamics a maga részéről szintén közölte, hogy nem szeretné ha a Spot-okat felfegyvereznék vagy fegyverként használnák. Ugyanakkor nincs arra utaló jel, hogy a rendőrség - legalábbis egyelőre - felderítési feladatokon kívül bármi másra is megpróbálta volna használni a robotokat.