Bár a játékosok nagyjából már a GTA V nem kevesebb, mint hét évvel ezelőtti megjelenése óta várják a sorozat következő darabjának kiadását, a jelek szerint erre még néhány további évet kell várniuk. A GTA VI ugyanis úgy tűnik, hogy a tervek szerint csak több mint egy évtizeddel elődje után, valamikor 2023 második felében jelenhet majd meg.

Legalábbis erre utal a játéksorozat kiadójaként ismert Take-Two Entertainment a közelmúltban az amerikai tőzsdefelügyelethez benyújtott beszámolója, amiben a cég többek között sorra veszi az elkövetkező években várható kiadásait is. Ezek között ugyanis ott van egy nem kevesebb, mint 89 millió dolláros marketingköltési prognózis a 2023 áprilisa és 2024 márciusa közötti időszakban, ami szinte biztosan a GTA VI bevezetési költségeit takarja.

Ilyen összeget ugyanis csak egy hasonlóan nagy, illetve még sokkal nagyobb bevételt termelő játék reklámozására érdemes költeni - ilyenből pedig nincs sok a Take-Two kínálatában. Korábban ezt a metrikát egyébként már sikeresen felhasználták a Red Dead Redemption 2 kiadási dátumának megjóslására is, ami szintén komolyan megdobta a kiadó marketingköltéseit - de abból a sorozatból biztosan nem fog egy újabb rész érkezni ilyen rövid időn belül.

Az még ugyanakkor erősen kérdés, hogy a GTA VI hogyan integrálódik majd a GTA Online világába, ami jelenleg aranybánya a Rockstar és a Take-Two számára, és ami közönségének átterelése valahogyan az új játékra kulcsfontosságú eleme kell, hogy legyen majd a kiadó és a fejlesztő stratégiájának.