Az Európai Parlament a hét közepén jelentős többséggel elfogadta azt az állásfoglalást, ami alapján az Unió tagállamaik jogrendjében hamarosan kötelező jelleggel megjelenhet majd a köznyelvben a "javítás joga"-ként ismert elv. A 395 igen szavazattal, 94 ellenében és 207 tartózkodás mellett elfogadott irányelv alapján az EB olyan törvényeket fog majd kidolgozni amik megtiltják a gyártók számára, hogy azok szándékosan lerövidítsék termékeik élettartamát, illetve kötelezi majd őket azok javításával kapcsolatos információk közzétételére.

A képviselők a szavazás eredményével felszólították az Európai Bizottságot, hogy biztosítsa a fogyasztók számára a javításhoz való jogot azáltal, hogy a termékek megjavíttatását vonzóbbá, rendszeresebbé és költséghatékonyabbá teszi. Ez például a jótállási időszak meghosszabbításával, a jótállás cserealkatrészekre való kiterjesztésével vagy a javításra és a karbantartásra vonatkozó jobb tájékoztatással történhet.

A képviselők több támogatást kérnek a használtcikk-piactereknek, és olyan intézkedéseket szorgalmaznak, amelyek hatására a gyártók felhagynak termékeik élettartamának lerövidítésével, a gyártást pedig fenntarthatóvá teszik. Az elektronikai hulladék csökkentéséhez ismét azt kérik, hogy legyenek egységesek a töltők, a termékek címkéin pedig szerepeljen a tartósságukra utaló jelzés (mint pl. egy életciklus-grafikon vagy a várható élettartam egyértelmű megjelölése).

Végezetül az indítvány új szabályokat javasol a hulladékgazdálkodásra, és sürgeti a javítás, a továbbértékesítés és az újrahasználat útjában álló jogi akadályok felszámolását. Mindez kedvezően hatna a másodlagos nyersanyagok piacára is.

Egy Eurobarométer felmérés szerint az uniós polgárok 77 százaléka inkább megjavíttatná meghibásodott készülékét ahelyett, hogy újat vesz; 79 százalékuk pedig úgy véli, hogy a gyártókat jogilag kötelezni kellene arra, hogy elősegítsék a digitális eszközök javítását vagy az egyes alkatrészek cseréjét.