Bár a robotok már évtizedek óta egyre több területen jelennek meg, eddig elsősorban csak az emberek keze alá dolgozva, nekik segítő, alárendelt szerepben tűntek fel. Pár új társuk Szingapúrban azonban most szintet lép, és felügyelni, sőt, fegyelmezni is fogja a körülöttük lévő embereket, ha azok nem megfelelő módon viselkednek.

Ennek oka az, hogy a szóban forgó robotokat az ottani közterület-felügyelet állítja "hadrendbe", és polgárok megfelelő viselkedésének ellenőrzésére fogja használni őket. A "Xavier"-nek hívott robotok többek között azt figyelik majd, hogy nem dohányzik vagy parkol -e valaki tilosban, illetve, hogy az emberek betartják -e a koronavírus-járvány terjedését megfékezni hivatott intézkedéseket a közterületeken.

A robotok fáradhatatlanul figyelik majd a közterületeket, és ha szabálysértést tapasztalnak, azonnal riasztanakA robotok fáradhatatlanul figyelik majd a közterületeket, és ha szabálysértést tapasztalnak, azonnal riasztanak

Ezen kívül az illegális utcai árusokra és a gyalogos zónákban motorizált járművel közlekedőkre is lecsapnak majd a robotok, akik ilyen tevékenység észlelése esetén értesítik emberi közfelügyelő-társaikat, valamint mindjárt jól le is teremtik az elkövetőket. Utóbbi ugyanakkor nem lesz túl erélyes, mivel a robotok ezt még csak nem is szóban, hanem csak a "mellkasukra" szerelt futófényes kijelzőn keresztül teszik majd meg - azaz, itt tájékoztatják a szabálysértés mibenlétéről az elkövetőket, és szólítják majd fel őket a tevékenység abbahagyására.

Ugyanakkor intézkedni nyilvánvalóan nem igazán tudnak majd az elkövetőkkel szemben, hanem ebben a vonatkozásban továbbra is emberi felügyelőtársaikra támaszkodnak majd. Ennek ellenére a hatóságok szerint a robotok hasznosak lesznek, mert nekik köszönhetően a közterület-felügyelőknek kevesebbet kell majd gyalogolniuk szolgálatuk során, illetve kvázi több helyen tudnak majd egyszerre ott lenni, és gyorsabban tudnak a szabálysértésekről értesülni.