Komolyan megcsappanhat majd a külön, kifejezetten csak a linuxos alkalmazások futtatására fenntartott gépek száma a cégeknél és az otthonokban a Windows 11 megjelenését követően. A jelek szerint ugyanis nem sok értelme lesz a külön masinákat továbbra is megtartani, mivel az új Windows alatt a nyílt rendszerre írt szoftverek szinte teljesítményvesztés nélkül működhetnek majd.

Legalábbis ez derül ki a Phoronix által elvégzett mérésekből, amik tanúsága szerint a Windows 11 beépített Linux alrendszerén, a WSL2-n a nyílt rendszerre írt programok közel ugyanolyan sebességgel futottak, mint a nyers hardverre telepített Ubuntu Linux-on. Utóbbi 130 különböző tesztben átlagban mindössze csak 6%-kal tudott jobb teljesítményt felmutatni, de a tesztek mintegy egy negyedében ráadásul a Windows 11 bizonyult gyorsabbnak.

A Windows 11 alatt néha még gyorsabban is futottak bizonyos linuxos programok, mint a nyers gépre rakott Linux-on (kép: Phoronix)A Windows 11 alatt néha még gyorsabban is futottak bizonyos linuxos programok, mint a nyers gépre rakott Linux-on (kép: Phoronix)

Az eredmények alapján kijelenthető, hogy a jövőben sok helyen nehezen lesz igazolható és indokolt egy teljesen külön gép fenntartása a linuxos szoftverek futtatására a vegyes alkalmazási környezetekben, mert egy közös, a Windows 11-et és az alatta a WSL2 alrendszerben futó Linux-ot működtető PC sokkal költséghatékonyabb és nem utolsó sorban egyszerűbb megoldást nyújthat majd a redmondi és a nyílt forrású platformra készült programok együttes működtetésére.