Bár a Windows és a Linux hagyományosan két konkurens operációs rendszerként él a legtöbbek fejében, a Microsoft egy, a napokban végrehajtott lépése alapvetően változtatja meg ezt a szemléletet és viszonyt - legalábbis a Windows-felhasználók számára. Redmond ugyanis egy alkalmazássá csomagolta össze a nyílt forrású rendszert, és így gyakorlatilag eggyé tetté a sok Windows-alkalmazás között, amiket rendszerére le lehet tölteni.

Egészen pontosan arról van szó, hogy a Windows-okba már egy ideje belepakolt "beépített" Linux-ot, a Windows Subsystem for Linux-ot a Microsoft kiszervezte egy külön alkalmazásba, ami mostantól ekként érthető el alkalmazásboltjából, a Microsoft Store-ból. A lépés két szempontból is jelentős: a már említett, a nyílt forrású rendszer formálisan egy appá "visszafokozásáról" is, de arról is, hogy azt mostantól a cég pontosan úgy, a Windows-tól külön tudja foltozni és frissíteni, ahogy minden más programot is.

A Windows-felhasználók számára mostantól a Linux már csak egy alkalmazás a sok millió közöttA Windows-felhasználók számára mostantól a Linux már csak egy alkalmazás a sok millió között

Ez a felhasználóknak is egyszerűbbséget jelenthet, hiszen immár nem kell a Windows komponensei között kutatniuk (és pláne nem kell parancssori utasításokkal vessződniük) a Linux alrendszer telepítéséhez, hanem arra éppen olyan egyszerűen kereshetnek rá, éppen olyan egyszerűen telepíthetik fel, vagy alkalomadtán éppen olyan egyszerűen szabadulhatnak meg tőle ha már nincs szükségük rá gépükön, mint bármelyik másik alkalmazás esetében.

Legalábbis a Windows 11 végleges változata esetében, Windows 10 esetén ugyanis a virtualizációs rendszert - amennyiben az még nincs telepítve, illetve engedélyezve - még külön kell felrakniuk és bekapcsolniuk a WSL app felrakás előtt, előfeltételként, de a legújabb Windows esetében már ez is magától történik meg.