A Windows 11 kedden este bejelentette, hogy kiadta Windows 11 első jelentős frissítőcsomagját, ami egy rakás új fejlesztés hoz az operációs rendszer működésébe. Ezek között ott van az Android alkalmazások a Windows-on futtatásának lehetősége, a tálca továbbfejlesztései, de egy új Jegyzettömb és médialejátszó alkalmazás is.

Android app-ok Windows-on

Ezek közül a legérdekesebb egyértelműen az, aminek köszönhetően mostantól a Google mobilos rendszerére írt app-okat is közvetlenül lehet tudjuk majd asztali PC-nken vagy laptopunkon futtatni. Az újítás - amiről az elmúlt hónapok során már többször írtunk - egyetlen komoly hátránya az, hogy nem a Google Play áruházának, hanem csak az Amazon alkalmazásboltjának kínálatát teszi elérhetővé; de már ismertek módszerek, amikkel előbbiből származó app-ok használatára is rávehető.

Újdonságok a tálcán

Ugyanakkor a frissítéscsomagban a Microsoft pótolta a Windows 11 új tálcájának egy rakás hiányzó funkcióját is - sőt, újakkal is ellátta azt. Így például az új, továbbfejlesztett tálca már kijelző a mikrofonunk állapotát is, illetve azt el is némíthatjuk közvetlenül onnan - ami a mostani távmunkás, távkonferenciás időkben különösen hasznos újításnak bizonyulhat majd.

Szintén utóbbi alkalmazás lebegett a Microsoft fejlesztőinek szeme előtt a tálca egy másik újítása esetében is, ami az alkalmazásablakok megosztásának elindítására ad lehetőséget közvetlenül azok gombjáról a szóban forgó vezérlőn. Ezzel szemben a harmadik fejlesztés, az időjárásinformációk megjelenítése a bal sarokban azok számára is érdekes lehet, akik egyáltalán nem vesznek részt videóchatekben.

Új Jegyzettömb és Media Player

A Windows 11 fő vezérlőinek továbbfejlesztése mellett a frissítéscsomag két gyakran használt alkalmazás teljesen új változatait is tartalmazza. Ezek az immár modern köntösben megjelenő Jegyzettömb, valamint a vadiúj Media Player, amik érkezéséről már szintén korábban beszámoltunk híreink között.

Az újítások egyelőre csak az amerikai felhasználók számára érhetők el, de a Microsoft vélhetően azokat hamarosan a világ más részein lakók számára is hozzáférhetővé teszi majd. Ezen kívül a cég azt ígéri, hogy tovább dolgozik majd a Windows 11 okosításán és csinosításán, aminek eredményeit hasonló frissítőcsomagok formájában fogja majd elérhetővé tenni a jövőben is.