[MTI] Az Európai Unió egyértelműen elítéli, hogy nemzetbiztonsági szervek kommunikációs rendszereket törjenek fel és illegálisan figyeljenek meg embereket, ez elfogadhatatlan - jelentette ki Didier Reynders, jogérvényesülésért felelős uniós biztos kedden Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén.

A politikusok, ügyészek, ügyvédek és újságírók, valamint más személyek és szervezetek kiberbiztonsági programokkal történő megfigyeléséről szóló vitában a biztos hangsúlyozta: a technológia alapvető szerepet játszhat a rendfenntartó hatóságok és az igazságszolgáltatás munkájában, de csakis akkor, ha törvényes keretek között használják. "A nemzetbiztonságnak nem lehet teljes mértékben szabad kezet adni" - hívta fel a figyelmet.

Hangsúlyozta, hogy bár a nemzetbiztonság kérdése tagállami hatáskörbe tartozik, és a nemzeti kormányok határozzák meg a biztonsági érdekeket, a feljogosított szerveknek működésük során tiszteletben kell tartaniuk az uniós jogot. Hozzátette emellett, hogy "a médiában dolgozóknak szabad munkát kell biztosítani és a szabad ellenzék létezése elengedhetetlen a demokráciához".

Reynders Magyarországgal kapcsolatban elmondta: a magyar adatvédelmi hivatal vizsgálatot indított a Pegasus kémszoftver állítólagos illegális alkalmazásával kapcsolatban, míg Lengyelországban különbizottság nyomoz az ügyben. Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: "minden tagállamban maradéktalanul érvényesülnie kell, hogy a leplezett eszközök alkalmazására feljogosított állami szervek törvénytelen megfigyelést nem folytathatnak".

Ujhelyi István az MSZP uniós parlamenti képviselője közleményében azt hangsúlyozta, hogy véleménye szerint, "vitathatatlan, hogy a Fidesz-kormány szügyig sáros a Pegasus-ügyben". "Korábban még tagadták, hogy egyáltalán a birtokukban lenne a szoftver, majd miután mégis kénytelenek voltak beismerni, azóta hallgatnak róla, és minden eszközzel próbálják megakadályozni a használat körülményeinek objektív és teljeskörű feltárását" - húzta alá.

Ujhelyi felhívta a figyelmet: az Európai Unió sem lehet cinkos a botrány elhallgatásában, valódi és minden érintett felelősségét vizsgáló lépésekre van szükség.

"Támogatom az ügyben felállítandó uniós parlamenti vizsgálóbizottságot és minden olyan átfogó lépést, amely feltárja ennek a jogbiztonságot roncsoló nemzetközi botránynak a részleteit. Megerősítem korábbi követelésemet, hogy az Európai Bizottság terjessze ki Magyarország és Lengyelország esetében az éves jogállamisági jelentéseket ennek az ügynek a részletes vizsgálatával, de szükségesnek tartom ugyanezt minden olyan más tagállam esetében is, amely érintett lehet" - hangsúlyozta a MSZP-s politikus.