Azok a felhasználók, akik gépeik vírusokkal és más kártevőkkel szembeni védelmét a Windows beépített vírusirtó szoftverére bízzák, lehet, hogy elvesztik a masina teljesítményének egy részét. A Defender ugyanis a jelek szerint - vélhetően egy bug miatt - belassíthatja az említett PC-k működését, méghozzá nem egy nem nyilvánvaló módon.

Legalábbis ezt állítja az egyik IT-magazin szerkesztője, aki felfedezte a jelenséget, és ami szerint a lassulás a processzorok ún. teljesítményszámlálójának lefoglalása miatt következhet be. Ezekből az aktuális chipekben 7 darab van, és normál esetben használatuk nem okoz érzékelhető teljesítménycsökkenést. A Defender azonban olyan módon aktiválja őket, ami hatással lehet a gép teljesítményére, ami így akár 6-7%-kal is visszaeshet.

Legalábbis akkor, ha az adott PC-ben az Intel valamelyik régebbi generációs processzora dolgozik. A probléma ugyanis a jelek szerint az AMD lapkáit nem érinti, és a 12. generációs Core chipeken sem sikerült a jelenséget reprodukálni. A bug azokat sem érinti, akik letiltották a Defender valósi-idejű védelmét, ami azonban értelemszerűen nem javasolt, hiszen ilyen esetben a szoftver nem védi a gépet aktívan a fertőzésektől, hanem legfeljebb csak utólag tudja azokat detektálni az automatikus periodikus vagy a kézzel indított keresések során.

Ezen kívül a felfedező készített egy rövid kis szkriptet is, aminek rendszeres futtatásával szintén megakadályozható, hogy a Defender "elrabolja" a teljesítmény egy részét, de értesítette a Microsoftot is a problémáról, ami vélhetően maga is orvosolja majd azt a vírusvédelmi szoftver egy frissítésében.