Az európai felhasználók a nyár végére Facebook, Instagram és WhatsApp nélkül maradhatnak, amennyiben a szóban forgó közösségi szolgáltatások mögötti Meta nem változtat nagyon gyorsan működésükön. Utóbbi ugyanis jelenleg jogalap nélkül (tehát illegálisan) továbbítja a működéséhez szükség adatokat európai felhasználóiról az USA-ba.

Megszűnt az utolsó kiskapu is

Legalábbis így látja az ír adatvédelmi hatóság (DPC), ami csütörtökön arról tájékoztatta európai kollégáit, hogy még a nyár vége előtt ők is megtiltják a Meta számára, hogy az európai felhasználók adatait az Egyesült Államokban található szervereire továbbítsa. A közösségi oldalak mögötti cég előtt ezzel lezárul az utolsó kiskapu is, amin keresztül ezt az adatcserét megvalósíthatta, miután az EU többi tagállamában ez már évek óta illegálisnak számított.

A Facebook központja az USA-ban, ahová ezek után nem továbbíthatja majd az európai felhasználók adatait a cégA Facebook központja az USA-ban, ahová ezek után nem továbbíthatja majd az európai felhasználók adatait a cég

A megelőző években az EU és az USA közötti ún. Privacy Shield egyezmény adott lehetőséget erre az adatcserére, ezt azonban 2020-ban az Európai Bíróság az Egyesült Államok kormányzatának megfigyelési tevékenységeivel kapcsolatos aggályok miatt érvénytelenítette. Ezzel ez európai felhasználók adatainak átküldése a tengerentúlra illegálissá vált szinte minden EU-s tagországból - bár a Meta szerint Írországban még maradt egy kiskapu, ami lehetőséget adott neki erre, az általános szerződési feltételeken alapuló felhatalmazás alapján.

Az ír adatvédelmi hatóság azonban az év elején tájékoztatta a Meta-t, hogy ő is arra a következtetésre jutott: a Meta által megjelölt jogalap nem valós, és a cég a Facebook, az Instagram és más szolgáltatásai felhasználóinak adatait jogellenesen továbbította az ország határain kívülire, ami miatt 17 millió eurós büntetés megfizetésére kötelezte, és a gyakorlat megszüntetésére szólította fel a céget. A vállalat a döntés ellen megpróbált jogi fellebbezni, de mostanra az utolsó lehetőségei is kimerültek erre.

Már korábban belengette a kivonulást a Facebook

A Meta az év elején kiadott üzleti jelentésében már közzétett egy figyelmeztetést, ami szerint ha nem sikerül megoldani a jogszerű adatcserét az EU és az USA között, úgy a továbbiakban nem tudja majd "elérhetővé tenni" számos szolgáltatását, köztük "a Facebookot és az Instagramot sem" az európai felhasználók számára. A cég az ügy nyilvánosságra kerülését követően visszakozott, hogy nem is úgy gondolta az egészet, illetve nem tervezi bezárni szolgáltatásait az EU-ban.

Az ír DPC mostani döntése azonban azt jelenti, hogy nem maradt jogszerű lehetőség a cég számára a legális adatcserére, ami a Facebook és az Instagram elérhetetlenné válását - vagy legalábbis funkcióinak igen erős korlátozását - vetíti előre az európai régióban. Az adatvédelmi hatóság állásfoglalása egyébként a Meta-n kívül más vállalkozásokat is érint, de ezek közül egyértelműen a előbbi az, ami Facebook és Instagram szolgáltatásainak esetleges eltűnése a legnyilvánvalóbb és a legnagyobb hatással lenne az európai felhasználók számára.

Szorít az idő

Bár az EU és az Egyesült Államok között jelenleg is folyik egy olyan egyezmény kidolgozása, ami ismét lehetővé tenné a Meta-hoz hasonló vállalatok számára, hogy továbbra is adatokat szállítsanak a két kontinens között, de ennek részleteit illetően egyelőre nem tudtak megegyezni a felek, és nagyon valószínű, hogy az év vége előtt ezen a téren változás állna be.

Ezzel szemben a DPC döntése már egy hónap múlva életbe fog lépni - ha csak addig nem merül fel valamilyen eddig figyelembe nem vett szempont vagy mód arra, ami mégis lehetővé teszi az európai felhasználók adatainak továbbítását a Meta (annak részeként pedig a Facebook, az Instagram és a cég többi szolgáltatása) számára is.

Amikor a céget az üggyel kapcsolatban megkeresték, az azt mondta, hogy a maga részéről a kidolgozás alatt álló új, az EU és az USA közötti adatcserét lehetővé tevő megállapodásban bízik - de az a legvalószínűtlenebb, hogy ez létrejöjjön az előtt, hogy az írek végleg lezárnák az utolsó kiskaput is a Meta előtt.