A BMW marketingesei és pénzügyesei a jelek szerint gőzerővel dolgoznak azon, hogy elriasztsák a márka vásárlásától a kicsit is józan gondolkodó embereket. A cég ugyanis kitalálta, hogy ezek után számos, egyébként beépített szolgáltatást csak jelentős plusz havidíj kifizetése után enged használni autóiban - mármint azokban, amiket egyszer már kifizettek neki az emberek.

Így például az ülésfűtést csak havi mintegy 7000 forint, az automatikus fényszórókapcsolást csak havi plusz 3500 forint esetén engedélyezi ténylegesen is használni új autóiban. Az azokba szintén beépített és a vásárlók által kifizetett kamera felvételeit pedig havonta 4500 forintnak megfelelő összeg kifizetését követően engedi lementeni a tulajdonosoknak.

Egy csomó az egyszer már kifizetett autóba épített funkciót csak plusz havidíjért cserébe enged majd használni a BMWEgy csomó az egyszer már kifizetett autóba épített funkciót csak plusz havidíjért cserébe enged majd használni a BMW

A BMW ugyanakkor kedvezményt is kínál azoknak, akik pl. nem csak a téli hónapokban akarnák a kormány- vagy ülésfűtést aktiválni - vagy még odáig sem jutnak el a gondolkodásban, hogy erre nyáron nem is lenne szükségük. Ők ugyanis havi 4000 forint helyett akár három évre előre is megvehetik ennek a funkciónak a használati jogát saját autójukban, mindössze 66.000 forintért, vagy örökre megválthatják ezt a jogot 90.000 forintnak megfelelő összeg befizetésével.

Hasonló módon az automatikus fényszórókapcsolgatás - bármilyen plusz alkatrész beépítése nélkül - havi 3500 forintos díja helyett is élhetnek az éves előfizetés lehetőségével 35.000 forintért, de három évre 50.000 forintért, 75.000 forintért pedig örökre megválthatják azt. A fáma arról nem szól, hogy a jog az autó eladásával is átkerül -e az új tulajdonoshoz - és láttunk már példát arra, hogy nem, hanem annak újra meg kellene váltania azt.

Az egyetlen jó hír, hogy az előfizetéses dolgot egyelőre a BMW csak Dél-Koreában próbálja ráerőltetni az autóvásárlókra, de ha ott bejön a dolog, akkor várható lesz, hogy a világ más tájain is megpróbálkozik majd azzal.