A Samsung kedden bejelentette, hogy ténylegesen is elindította azon - már korábban beharangozott - programját, ami lehetővé teszi a cég okostelefonjait megvásárlók számára, hogy azok akár otthon, maguk is megjavítsák készülékeik egyes hibáit. Ehhez ugyanis a gyártó cserealkatrészeket, szerszámokat, illetve a javítások menetét érthető módon elmagyarázó útmutatókat is biztosít nekik.

Azok a felhasználók, akik élni kívánnak a lehetőséggel, az ehhez szükséges készleteket és alkatrészeket a Samsung partnerénél, az iFixit-nél, a Samsung saját 837 nevű kiállítótermében, valamint Samsung márkaboltokban rendelhetik meg. A készüléktulajdonosok számára ezeket ugyanazon az áron biztosítja a gyártó, mint szerződéses partnerei számára is, ami azt jelenti, hogy a javítás saját maguk általi elvégzésével a felhasználók igen komoly pénzt spórolhatnak, hiszen a munkadíj mellett a boltok az alkatrészekre rárakott haszonkulcsát sem kell kifizetniük.

A Samsung által biztosított anyagokkal a felhasználók otthon is elvégezhetik az egyszerűbb javításokat Galaxy készülékeikenA Samsung által biztosított anyagokkal a felhasználók otthon is elvégezhetik az egyszerűbb javításokat Galaxy készülékeiken

A Self-Repair program keretében a vásárlók egyelőre a Samsung Galaxy S20 és Galaxy S21 modellek, valamint a Galaxy Tab S7+ táblagépek képernyőjének, hátsó üvegborításának, valamint USB-kapujának javításához kapnak segítséget - mivel ezek a leggyakrabban felmerülő, ráadásul viszonylag könnyen kivitelezhető javítások. Ugyanakkor a Samsung azt mondja, hogy folyamatosan bővíti majd a támogatott készülékek és javítási műveletek körét a jövőben.

Ugyanez vonatkozik a program elérhetőségére is - azt ugyanis egyelőre sajnos csak az Egyesült Államokban lehet igénybe venni (bár várható lesz, hogy a különböző piactereken keresztül azért majd a nemzetközi kereskedelemben is felbukkannak az említett készletek - a szerk.), viszont a Samsung azt mondja, hogy tervezi a világ más régióira is kiterjeszteni majd azt.

A Samsung mellett egyébként a Google is hamarosan elindít egy hasonló javítási programot, illetve az gyakorlatilag szinte minden gyártó részéről várható lesz, amint ezt számukra kötelező tevő törvények sora fog az EU-ban és az Egyesült Államokban is életbe lépni az elkövetkező pár év során.