A NASA kedden egy újabb, a frissen üzembe állt James Webb űrteleszkóp által készített képet tett közzé honlapján, ami ezúttal egy rendkívül furcsa galaxist ábrázol. A PGC 2248 ugyanis megjelenésében leginkább egy hagyományos (lóval hajtott) kocsi kerekére hasonlít - története azonban még kinézeténél is érdekesebb.

A kutatók szerint a különös - egyébként tőlünk több, mint fél millió fényévre található - formáció két galaxis korábbi, nagy sebességű összeütközésének eredményeként jött létre. Ebben egy kisebb - immár nem látható - galaxis, valamint egy nagyobb, a Tejútrendszerhez hasonló spirálgalaxis csapódott egymásba, létrehozva a furcsa szerkezetet. Ennek közepén egy rendkívül sok csillagközi port tartalmazó mag látható, a kerék alakot pedig két, a magtól nagy sebességgel távolodó gyűrű alakítja ki.

A PGC 2248 leginkább egy hagyományos kocsikerékre hasonlítA PGC 2248 leginkább egy hagyományos kocsikerékre hasonlít

A Webb új infravörös képén ezek a gyűrűk a korábbi felvételeknél sokkal jobban látszanak. Utóbbiakon ugyanis a nagy mennyiségű por elfedte ezeket, az új fotón azonban élesen kirajzolódnak, ahogy teszik a bennük és a spirálkarok maradványaiban rejtőző nagy számú csillagok is.

Ezen a képen sokkal jobban látszik a két, a magtól távolodó gyűrű, és az azokban megbújó csillagok isEzen a képen sokkal jobban látszik a két, a magtól távolodó gyűrű, és az azokban megbújó csillagok is

A kutatók szerint egyébként amit most látunk a PGC 2248-ból, az egy köztes fázis, és a galaxis kinézete - ahogy folytatódik az ütközés kimenetelének kifejlődése - a jövőben drámai módon át fog alakulni. Persze erre évmilliókra lesz szükség, így mi magunk nagyjából ezt az alakját fogjuk végig látni.