A James Webb űrteleszkóp a napokban újabb fantasztikus felvételekkel örvendeztette meg a csillagászat és az űrkutatás iránt érdeklődő közönséget. A nyáron üzembe állt berendezés ugyanakkor ezúttal nem a galaxis vagy a világegyetem másik felén lévő képződményeket, hanem szinte közvetlen szomszédságunk: naprendszerünk bolygóóriását, a Jupitert fényképezte le.

Méghozzá olyan részletességgel, ahogyan ezt egyetlen korábbi társa sem - köszönhetően szupernagy felbontású közeli infravörös kamerájának. A felvételeken utóbbi különösen jól kiemeli a bolygó pólusai felé a Nap töltött részecskéi által keletkeztetett sarki fényeket, amik hasonlóak ahhoz, ami a Földön is látható - azzal a különbséggel, hogy ezekben egész bolygónk cakk-pakk elférne.

A Jupiter, holdjai és gyűrűje a James Webb űrteleszkóp képénA Jupiter, holdjai és gyűrűje a James Webb űrteleszkóp képén

A képeken egyébként látható a Jupiter számos holdja közül is pár nagyobb, mi több, a bolygó gyűrűi is, amiket hagyományosan nem szokás ábrázolni mellette, illetve a korábbi felvételek legtöbbjén szintén nem kivehető, de amikkel a Jupiter (és egyébként a Naprendszer több másik bolygója is) éppen úgy rendelkezik, mint pont ezekről ismert társa, a Szaturnusz - csak némileg (legalábbis a bolygóhoz képest) szerényebb, szolidabb kivitelben.

A Jupiter közeli felvételén jól kivihetők a bolygó sarki fényei isA Jupiter közeli felvételén jól kivihetők a bolygó sarki fényei is