A Kickstarteren most próbálnak némi pénzt összegyűjteni egy olyan számítógépes betűkészlet befejezésre, amit Albert Einsten, a neves fizikus kézírása alapján, annak utánzása céljával készítettek el.
A fontot Einstein eredeti jegyzetei alapján, az abban szereplő betűk pontos utánrajzolása révén kezdte elkészíteni egy szakember. Ha a projekt megvalósul, a létrejött betűkészlet segítségével bárki képes lehet olyan dokumentumokat készíteni, amik úgy néznek majd ki, mint ha maga Einstein írta volna őket - azt leszámítva persze, hogy előbbiek tartalmukban vélhetően a közelébe sem érnek majd a XX. század első felében élt fizikus zseniális alkotásainak.
