Már csak egy keveset kell várniuk a rajongóknak arra, hogy folytatódjon minden idők legnépszerűbb Marvel sorozata. A Loki második évadja ugyanis októberben fog adásba kerülni - a stúdió pedig most kiadta az első előzetest hozzá.

Ennek tanúsága szerint az új évadban visszatér majd a főszereplők szinte mindegyike - annak ellenére is, hogy az első évad végén gyakorlatilag teljesen átírásra került a történelem egésze. Ugyanakkor lesz aki kicsit más szerepet kap majd az új idővonalban, és felbukkan majd egy új főszereplő is, aki már ismerős lehet egy másik, a mozikban igen jól teljesítő sci-fi kalandfilmből.

Loki, Mobius és társaik új kalandjait október 6-ától lehet majd követni a Disney+-on.