Sérülés nélkül szedi le célpontját a levegőből a rádiós drónpuskaA DroneDefender nem lövedékkel működik, hanem rádióhullámokkal kényszeríti földre áldozatát10 éve5 komment
Saját felderítő drónnal tájékozódik ez a robotkutyaRepülő társát a terep felmérésére és tájékozódásra használja a terepjáró robot11 éve3 komment
Egy emberi ujjhegyen is elfér a világ legkisebb drónjaA Skeye Pico olyan pici, hogy repülés közben akár egy nagyobbacska rovarnak is hiheti a gyanútlan szemlélő11 éve3 komment
Képtelennek tűnő mutatványokat hajt végre ez a drónBár viszonylag gyakran mutatunk be drónokkal készült felvételeket, ezek legtöbbjét nem éppen a száguldás és az éles manőverek jellemzik. Ez persze érthető is annak tükrében, hogy a szóban forgó repülő szerkezetek jelenleg még viszonylag drágák, így tulajdonosaik próbálnak vigyázni rájuk a felvételek készítése közben. Vannak azonban olyanok is, akiktől ez a viselkedés távolabb nem is állhatna, és akik hihetetlen sebességgel csapatják drónjukat, fantasztikus mutatványokat végrehajtva azzal a száguldás közben. A fenti videón egy ilyen pilótát, illetve drónját láthatjuk, amint egy elhagyott épületet jár be, néhol képtelennek tűnő manőverek révén.11 éve3 komment
Drónfelvételen az új horvát-magyar határzárBár drónok kapcsán általában örvendetesebb fejleményekről szoktunk beszámolni, de ez önmagában nem ok, hogy ne hozzuk le ezt az anyagot is. Főleg, hogy ez egy egyébként kifejezetten ilyen (ti. drónokkal "lőtt") felvételek készítésére szakosodott magyar vállalkozás, a Drone Media Studio készítette. A videón a horvát-magyar határon most készülő határzár építései munkálatai, illetve azok a buszok láthatók, amikkel a menekülteket és migránsokat Ausztria felé szállítják tovább a hatóságok, a hivatalos beléptetőpontokon át.11 éve3 komment
Ez a legszuperebb foghúzás, amit valaha láttálEgy apa távirányított drónja segítségével távolította el kislánya szájából annak egy meglazult tejfogát11 éve8 komment
Mindenki ezt a víz alatt működő drónt akarjaBár manapság amikor drónokról beszélünk, akkor valamilyen repülő szerkezetre gondolunk, a szó maga ennél jóval tágabb fogalomkört fed el. Ebbe beleférnek a víz alatt működő szerkezetek is, amik közül most egy hihetetlen sikersztorinak ígérkezik. A Kickstarteren ugyanis már most - másfél hónappal a gyűjtési határidő előtt - 6x-os túlfinanszírozásnál jár az OpenROV, ami azt ígéri, hogy a Trident nevű szerkezete formájában egy mindenki számára elérhető, víz alatt működő drón gyártását indítja be. Mondjuk mi előbbi állítást a szerkezet 1200 dolláros (330 ezer forintos) darabárának tükrében kicsit túlzónak tartjuk - de tény, hogy a jelek szerint a megfelelő kereslet megvan a távirányítható kütyüre.11 évenincs komment
Így repül Superman a drónok korábanAmire pár évvel ezelőtt még bonyolult filmtrükkökre volt szükség, azt manapság már bárki megoldhatja egy olcsó drón segítségével. Például Superman reptetését is London egyik híres parkja felett.11 éve2 komment
Így tudunk majd talán semsokára munkába repülniAz ember régóta álmodozik arról, hogy egy nap drága és nagy repülőgépek, valamint a másokhoz igazodás kényszere nélkül, valamilyen személyes jármű segítségével repkedhessen ide-oda, mondjuk az autóval közlekedés helyett. Nos, a fenti videó alapján úgy tűnik, hogy ez az idő talán nincs is már olyan messze, ti. is amikor egy viszonylag könnyen összeszerelhető és megfizethető árú szerkezettel bárki repkedhet majd a levegőben. A felvételen egy 54 darab drónmotor segítségével megépített személyi repülő látható. A szerkezet amúgy akár 164 kg megemelésére is képes lehet, egyetlen hátránya pedig az, hogy akkui jelenleg csak 10 percnyi repüléshez elegendő energiát képesek tárolni.11 éve3 komment
Csodálatos fénytáncot járnak a drónok a garázsbanBár a drónok általában valamilyen új praktikus alkalmazási módjuk nyomán kerülnek be az oldalunkon megjelenő hírekbe, a repülő szerkezeteket művészek is előszeretettel alkalmazzák korábban elképzelhetetlen installációk és performanszok kivitelezésének céljára. A fenti videónkban is egy ilyent láthatunk, ahol is a drónok fantasztikus fénytáncokat adnak elő egy üres és amúgy tök sötét garázsban. Az előadás azért nem teljesen öncélú: az ugyanis valójában egy precíziós drónnavigációs megoldást kínáló cég technológiái demonstrációját képezi, amit amúgy a vállalat ennél praktikusabb célokra (pl. nehezen bejárható épületek vagy struktúrák automatizált állapotfelmérésére, őrzésére vagy auditálására) dolgozott ki.11 évenincs komment
Így repül a Sony drónjának prototípusaAmikor manapság drónokról beszélünk, akkor általában viszonylag kis cégek hobbi - vagy maximum félprofesszionális - célú felhasználásra tervezett szerkezeteire gondolunk. Úgy tűnik azonban, hogy a technológiai ipar egyik legnagyobb ágyú, a Sony is beszáll az ilyen, távirányítható repülő szerkezeteket gyártók sorába, méghozzá egy igen komolynak tűnő megoldással. A cég a videón látható prototípusa két órán át képes folyamatosan repülni, aminek során óránként akár 106 km-es távolságot is meg tud tenni. Ezen kívül akár 10 kilónyi súly cipelése sem jelent gondot számára - így elméletileg akár szállítási célokra is lehet majd használni. Piacra kerülésről és árról egyelőre nincs információ.11 évenincs komment
Napi humor: Így foghatunk egy drónt magunknakBár vélhetően olvasóink közül is sokan vágynak egy drónra, valójában kevesen engedhetik meg maguknak egy-egy komolyabb példány beszerzését. Talán éppen ezzel a problémával küzdött a videón látható horgász is, aki a jelek szerint egy hirtelen gondolattal vezérelve úgy döntött: olcsóbb módszerrel próbál meg szert tenni egy ilyen repülő szerkezetre. Bár kísérletét végül nem koronázta siker, ez nyilván csak a damil vastagságán múlott.11 éve3 komment