;

Videón a Facebook ingyennetet szolgáltató drónja

A Facebook ugyan már viszonylag régen bejelentette tervét, ami szerint drónok segítségével vinne internet-elérést az elmaradott régiókba - mindeddig azonban nem sokat lehetett látni megvalósulni a nagyívű tervekből. A közösségi oldal azonban a napokban kiadott egy videót, amin bemutatja az első látásra is igen komolynak tűnő repülő szerkezetét, aminek segítségével a fent vázolt célt megvalósítja majd. Érdekesség, hogy a Facebook drónja akkora szárnyakkal rendelkezik, mint egy Boeing 737 - bár tömege utóbbinak csak töredékét képezi. A szerkezet egyébként a tervek szerint nem rádiós, hanem lézeres jelekkel közvetíti majd az internetes csomagokat - akár 16 kilométerre is onnan, ahol éppen található.
  • 11 éve
  • nincs komment

Tényleg meg tud ölni egy embert egy drón?

Bár láttunk már nem megfelelően kezelt drónokat viszonylag súlyos sérüléseket is okozni, mindeddig nem volt egyértelmű, hogy az utóbbi években divatossá vált repülő szerkezetek milyen veszélyt is jelentenek az emberekre. A Mythbusters közismert csapata azonban utánajárt a dolognak, és tudományos módszerekkel tesztelték le, hogy vajon egy drón tényleg meg tud -e akár ölni is egy embert, ha szerencsétlenül találja el. A konklúzió sajnos az, hogy igen - bár ehhez nyilvánvalóan azért egy viszonylag nagyobbacska példány, valamint az azzal történő különösen szerencsétlen összeütközés szükséges.

Így ment meg egy drón egy másikat

Ha repülés közben elveszti a tulajdonos az irányítást a drónja felett vagy annak egyszerűen csak lemerül az akkumlátora, az általában fatális következményekkel jár a repülő szerkezet számára. A fenti videón látható drón tulajdonosának ennél nagyobb szerencséje volt: több mint száz ezer forintos kütyüje ugyanis viszonylagos épségben landolt egy épület tetején. Ugyanakkor utóbbi helyről a hagyományos módszerekkel szintén nem lehetett megszerezni - ezért egy másik drónnal indultak a megmentésére. Az akció kimenetele és eredménye a felvételen követhető.
  • 11 éve
  • nincs komment

Így nézett ki az első drónos csomagkiszállítás

Bár az Amazon és a Google is már bejelentette, valójában egy harmadik cég volt az, ami az Egyesült Államokban végrehajtotta az első hivatalosan is engedélyezett drónos csomagkiszállítást. A Flirtey a jelentős - bár a felvétel tanúsága szerint nem túl mozgalmas - eseményt (aminek keretében amúgy egyébként egy gyógyszercsomagot szállítottak ki Virginia kormányzója részére) a cég videón is megörökítette.
  • 11 éve
  • nincs komment

Ilyen nincs: repülő R2-D2 robotot csináltak

Bár már korábban is mutattunk pár videót, amikben a Star Wars filmek ikonikus járművei kerültek megépítésre a valóságban is repülni képes formában, mai felvételünk mégis egy igazi különlegességet képez a hasonló klipek sorában. Ennek tanúsága szerint ugyanis valakik a filmsorozat közkedvelt robojának, R2-D2-nek is szárnyakat adtak a dróntechnológia elemeinek felhasználásával. A különleges repülő szerkezet az idei Comic-Con-on fog bemutatkozni a szélesebb nyilvánosság előtt.

Hihetetlen mennyi ideig tud repülni egyfolytában ez a drón

Bár a drónok képességei szinte minden tekintetben rendkívüli fejlődésen mentek keresztül az elmúlt évek során, egy jellemzőjükben sajnos napjainkig komoly hátrányt szenvednek. Az önálló vagy vezérelt repülésre képes szerkezetek ugyanis legjobb esetben is csak néhányszor tíz percig képesek a levegőben maradni, mert ennyi idő alatt kifogy a "nafta" belőlük. Egy energetikai cég azonban a napokban egy olyan drónt mutatott be, ami a hihetetlennek hangzó akár 4 órán át is gond nélkül tud megszakítás nélkül röpködni - hála különleges, hidrogén-alapú, energiacellás tápellátásának. A rossz hír, hogy az új drón egyelőre még nem piacképes, és nem tudni, hogy mikor fog megvásárolhatóvá válni.

A zsebünkben is elfér az összehajtogatható minidrón

Akár zsebünkben is simán hordozhatjuk azt a svájci kutatók által kidolgozott minidrónt, ami egy sokak számára gyermekkorukból ismerős módját választja a használaton kívüli helyfoglalál csökkentésének. A szerkezet ugyanis az egykori "kemping biciklikhez" hasonlóan összehajtható, amely állapotában befoglaló mérete az eredeti negyedére zsugorodik össze. Ráadásul használatba helyezésekor se kell kezelőjének szöszmötölni vele - elindításakor ugyanis a drón automatikusan "kibontja" és ezen állapotában rögzíti magát, így kvázi összehajtott állapotából is szinte azonnal fel tud szállni.
  • 11 éve
  • nincs komment

Szuperstabil képrögzítést ígér az új CyPhy drón

Már egy hónappal a határidő lejárta előtt bőven túllőtt a Kickstarteren finanszírozási célján egy új drón, ami minden korábbi elődjénél szebb légi felvételek készítését helyezi kilátásba. A CyPhy ennek érdekében a szokásos négy helyett mindjárt 6 rotorral is rendelkezik, amiknek köszönhetően társainál sokkal stabilabban tud repülni. Ráadásul távirányításához külön egység sem szükséges, hanem okostelefonról is lehetséges, ahol egyébként be lehet korlátozni azt is, hogy milyen határok között kell tartózkodnia mozgása során. Az egyetlen rossz hír, hogy 495 dollárba (kb. 135 ezer forintba) fog kerülni, ami ugyan a beépített kamerával érkező drónok között nem kiemelkedően magas ár, de azért elég sok pénz ahhoz, hogy legtöbben ne engedhessék meg maguknak megvásárlását.
  • 11 éve
  • nincs komment

Elkészült az Ezeréves Sólyom drón továbbfejlesztett változata

A hobbidrónos aki korábban megtervezte az első, a Csillagok háborúja Ezeréves Sólymát mintázó repülő szerkezetet, a napokban elkészült a drón továbbfejlesztett változatával. Az Millennium Falcon Mk. II nem csak nagyobb elődjénél és részletesebb kidolgozottságú annál, de erősebb motorokkal és fényekkel is rendelkezik. A videó tanúsága szerint egyébként az illető már dolgozik az X-Fighter drónváltozatának megépítésén is, ami ha elkészült, teljesssé teszi majd a Star Wars témájú drónok kollekcióját.
  • 11 éve
  • nincs komment

Ez a legcukibb drónos videó, amit valaha láttál

A mai napon az Egyesült Államokban a Nemzeti Kutya Örökbefogadási Nap van, amely alkalomból az egyik menhely egy rendkívül aranyos videóval jelentkezett, amiben az új gazdira vágyó kutyák drónos kiszállítását harangozza be. Utóbbi természetesen csak egy kifejezetten a meghökkentés céljával beépített fordulat a klipben, és valójában szó sincs arról, hogy szegény kutyákat a menhely munkatársai repülő szerkezetek segítségével vinnék ki. A videó mindössze ezzel próbálja meg azt mondani, hogy ne legyünk már olyan lusták, hogy egy ilyen szolgáltatás bevezetésére vágyunk, hanem igenis menjünk el és nézzük meg mi magunk, hogy nem -e tudnánk, illetve szeretnénk valamelyik erre vágyó négylábút örökbe fogadni.
  • 11 éve
  • nincs komment

Drónnal kísérte iskolába lányát egy amerikai apa

Egy amerikai férfi meglehetősen érdekes módját választotta annak, hogy gondoskodjon, illetve meggyőződjön arról: lánya biztonságosan ér el a helyi iskolába. A Tennessee állam-beli férfi ugyanis drónnal követte végig nyolcéves gyerekét az úton. A drón persze nem maradt észrevétlen, és mind a lány tudta, hogy követik, mind más gyerekek felmutogattak a repülő szerkezetre. A Time az egyesek szerint a gyerekét túlzottan óvó szülőt egyenesen a világ legcikibb apjának nevezte, és gúnyosan megjegyezte, hogy ha utóbbi nem változik, akkor a lánynak biztosan nem lesz könnyű dolga a randizással.
Szeretnél értesítéseket kapni a legújabb érdekes hírekről?
Az értesítéseket később bármikor kikapcsolhatod, azt pedig személyre szabhatod, hogy mikor jelenhetnek meg neked.