;

Gyönyörű grafikával fog érkezni a Witcher 3

A héten megrendezésre került GDC konferencián az Nvidia és a CD Projekt RED egy kis ízelítőt nyújtottak az egyik legszebb grafikával rendelkező játéksorozat, a Witcher következő darabjából. A Wild Hunt alcímet viselő epizód a jelek szerint ismét új etalont fog felállítani a megjelenítés kidolgozottságát illetően - mint az a mellékelt videóban is látható. Az érdekesség, hogy a készítők szerint a felvétel során nem is maximális grafikai beállítások mellett futott a játék - így valójában még ennél is szebb lehet majd. Legalábbis akkor, ha lesz pénzünk egy kisebb autó árába kerülő konfigurációt rakni alá - mert ahhoz, hogy ilyen kell neki majd minden lehetőség kiaknázásához, kétség sem férhet.
  • 12 éve
  • nincs komment

Új Wolfenstein játék érkezik Old Blood néven

A The New Order tavalyi kiadását követően idén tavasszal újabb Wolfenstein-játéknak örülhetnek B.J. Blazkowicz rajongói. A Bethesda ugyanis szerdán bejelentette, hogy májusban Old Blood néven egy előzményepizódot fog kiadni a több mint három évtizedes múltra visszatekintő szériához. A játék alig 20 dollárba fog kerülni és a The New Order birtoklása nélkül is lehet majd játszani, PC mellett Xbox One és PlayStation 4 platformokon.
  • 12 éve
  • nincs komment

Megérkezett a Mortal Kombat X eddigi legjobb trailere

A hét végén végre befutott a Mortal Kombat sorozat következő részének, az X-nek a legújabb, és eddigi legjobb előzetes videója. Utóbbit a több mint két perces videó azzal érdemelte ki, hogy végre a nyers verekedés mellett betekintést enged a játék háttértörténetébe és a benne szereplő karakterek körébe, illetve motivációiba is. A 25 évvel a Mortal Kombat 2011 után játszódó játékban egy rakás új karakter fog feltűnni, akik nyilvánvalóan részben a korábbi szereplők leszármazottaik képezik. A harc megkezdésére a rajongóknak még mintegy másfél hónapot kell majd várniuk - az X ugyanis április 14-én fog befutni, PC mellett Xbox és PlayStation platformokra is.
  • 12 éve
  • nincs komment

Az 5 legjobb videójáték egy videójátékban

A videójátékok programozói néha nem elégednek meg azzal, hogy elkészítik magát az éppen aktuális játékukat, hanem gyakran elrejtenek kisebb, nem szorosan a program részét képező meglepetéseket (ún. húsvéti tojásokat) is azokban. Ennek extrém formája az, amikor egy videójátékban egy másik videójátékot rejtenek el, egy nem magától értetődően előhozható formában. A zoomin.tv videója az 5 legérdekesebbet szedik sorba. A játékok amik más játékokat tartalmaznak: a WoW, a Commander Keen 4, a Call of Duty: Black Ops, valamint a Gotham Racing 2 és a Day of the Tentacle. És, hogy mik azok a játékok, amiket előbbiek rejtenek? Kiderül a videóból.
  • 12 éve
  • nincs komment

Jönnek a jetik a Far Cry 4-be

Azok a felhasználók akik mostanra már végigtolták a Far Cry 4-et, hamarosan visszatérhetnek néhány új küldetés erejéig az egyértelműen gyönyőrű grafikával rendelkező játék világába. A Ubisoft ugyanis alig másfél hét múlva, március 10-én Valley of the Yetis (azaz, Jetik völgye) címmel egy új DLC-t fog elérhetővé tenni a játékhoz, amiben a felhasználónak egy helikopterbalesetet követően kell az életben maradásért küzdenie. A trailer alapján a grafikára ezúttal sem lehet majd kifogás, mert az egyértelműen szemet kápráztató lesz - külön bónuszként pedig co-op módban is tolhatjuk majd a pályát, amin nyilvánvalóan a rejtélyes nagytalpú szörnnyel: egy jetivel is összefuthatunk majd.
  • 12 éve
  • nincs komment

Sötét, de ütős grafikával jön majd a Batman: Arkham Knight

Szinte minden valamirevaló ellensége: közöttük Kétarc, a Pingvin, Méregcsók és Rébusz is összefog Batman ellen a Madárijesztő vezetésével, hogy egyszer s mindenkorra megszüntessék a Sötét Lovag által rájuk jelentett fenyegetést. Nagyjából így foglalható össze a legújabb Batman játék, az Arkham Knight háttértörténete, amihez szerdán adott ki trailert a fejlesztő Rocksteady Studios. A játék a két és fél perces klip tanúsága szerint rendkívül sötét, de ennek ellenére gyönyőrűen kidolgozott helyszínekkel fog érkezni, játékmenetében pedig a jelek szerint az Assassin's Creed, a Hitman és a GTA elemeit fogja egy új, izgalmasnak tűnő egységbe kombinálni. Az Arkham Knight a jelenlegi tervek szerint június 2-án fog megjelenni, PC mellett újgenerációs Xbox és PlayStation konzolokra is.
  • 12 éve
  • nincs komment

Minden, amit tudnod kell a Resident Evil: Revelations 2-ről

A Capcom a hét közepén újabb trailert adott ki jövő kedden megjelenő új Resident Evil játékához, a Revelations 2-höz, ami egy érdekes, epizódszerű struktúrával fog rendelkezni. A játék ugyanis nem egyben, hanem epizódonként fog érkezni, nagyjából egy hetes közökkel - majd március végén fog egyben is megvásárolhatóvá válni. Az új előzetes videó a négy különböző epizódban teljesítendő küldetések lényegét foglalja össze, bemutatva az azok történeteiben kulcsfontosságú szerepet játszó karaktereket is.
  • 12 éve
  • nincs komment
Szeretnél értesítéseket kapni a legújabb érdekes hírekről?
Az értesítéseket később bármikor kikapcsolhatod, azt pedig személyre szabhatod, hogy mikor jelenhetnek meg neked.